Venni vagy nem venni, ez itt a kérdés

Egy hónapja költöztünk össze a párommal. Igaz, hogy már hónapokat együtt, többnyire egy fedél alatt éltünk, de most történt csak meg a 'hivatalos' összecuccolás. A rezsiköltségek elosztása egyértelműen elhatározódott, de a kajával kapcsolatos költségek még megbeszélés tárgyát képezik. S ez jelentős mértékben érinti a bevásárlások mikéntjét, hogyanját is. 
Nagy általánosságban úgy vélem, hogy én vagyok az, akinek erre jobban van ideje és módja kettőnk közül. Illetve van benne rutinom is. Ezért többnyire én csinálom, ami azt is jelenti - még egyelőre -, hogy az, amit költök, az én zsebemből cseng ki. Ez nem azt jelenti, hogy én fogok fizetni mindenért, csak még nincsenek letisztázva a dolgok. Ennek ellenére érzékelek ezzel kapcsolatban bizonyos aránytalanságot, ami már párszor kivágta nálam a biztosítékot. Így történt ez tegnap is. Az új az volt a dologban, hogy amikor a testi érzeteimre figyelve ágynak dőltem, és befelé figyeltem, akkor megláttam, hogy saját magam hasznosságának, értékességének a felbecsülésére (is) használom a bevásárlást.
Ránéztem, hogy Mi lenne abban a félelmetes, ha a párom csinálná a bevásárlást, főzést? Az jött ki belőle, hogy "munka nélkül" maradok, s hasznavehetetlennek érezném magam.
Hogy mégis jobban utána járjak, hogy mi lapulhat meg még itt, úgy gondoltam, hogy elvégzek egy Munkát. Érdekes volt megfigyelni, hogy a Munka végzése közben többször támadt olyan érzésem, hogy el kellene mennem bevásárolni valamit (pl már csak két liter tej van itthon, venni kéne még... , venni kéne még dinnyét, mert amit tegnap vettem, az elég jó áron volt és nagyon finom), illetve főzési ingerenciáim is támadtak. Valószínűsítem, hogy a főzéssel kapcsolatos hiedelmeimet, értékrendemet is érdemes lesz majd felülvizsgálni.
De most íme a Munka:

A PÁROMNAK JOBBAN KELLENE ÉRTÉKELNIE, HOGY BEVÁSÁROLOK

1, Igaz ez?

Igen. 
2, Teljesen biztos lehetsz benne, hogy ez igaz?

Igen. 
3, Hogy reagálsz, amikor elhiszed ezt a gondolatot?

Mérges leszek, agresszívvá válok. A gyomromban jelenik meg testi érzet. 
3c, Milyen múltbeli vagy jövőbeli képek jelennek meg a fejedben, mikor elhiszed ezt a gondolatot?

Múltbeli esetek, amikor anyumnak bevásároltam havonta, hogy ne szenvedjen hiányt a távollétemben. Sok bevásárolni való hazacipelése akár Budapestről (180 km! - igaz vonaton, de akár 10-20 kg is), mert itt olcsóbb.
Gyerekkoromban utáltam bevásárolni menni. Akkoriban még nem volt önkiszolgáló, hanem az eladónak kellett mondani, hogy mit szeretnék. A mai napig sem tudom biztosan, hogy miért okozott ez akkora gátlást bennem. 
3e, Hogyan bánsz az adott személlyel (és másokkal), amikor elhiszed ezt a gondolatot?

Haragszom rájuk, mert nem értékelik eléggé, nem fejezik ki, hogy milyen hálásak azért, amit teszek. Agresszívá válok, gúnyolódok, így kicsinylem le a másikat, hogy nem képes megtenni, amit én igen. - Most látom csak, hogy a másik visszafogottsága, képtelensége, hogy nem érez határozott késztetést a bevásárlásra, milyen fegyvert ad a kezembe, hogy mennyire jól jön nekem. Azzal, hogy gúnyolódom, fenntarthatom ezt az állapotot, hiszen ez nem fogja arra ösztönözni, hogy tegyen ellene. Így továbbra is felmagasztalhatom magam az ebbéli tevékenységben. 
3f, Hogyan bánsz magaddal, amikor elhiszed ezt a gondolatot?

Dühös vagyok, hogy kiszolgálom a másikat, miközben nem vagyok elismerve. S ezt újra és újra megteszem, nem tanulok a hibáimból.
Áldozatként tekintek magamra, hogy mennyit fáradok, s még csak értékelve sem vagyok. Hogy nem foglalkoznak velem. Miután dühös és agresszív leszek, ez különösen igazzá is válik. 
Vajon mi abban a félelmetes, ha foglalkoznak velem???
Elsőnek az jött volna, hogy "hát az, hogy akkor szerethetőnek érezhetem magam, miközben nem vagyok az". Aztán megjelent előttem képileg a múltból, hogy miután kikönyörögtem, hogy ne kelljen óvodába menni, s otthon voltam egyedül, milyen jól elvoltam magamban. Hogy - úgy szólván - azt csinálhattam, amihez kedvem volt. Viszont, ha foglalkoznak velem, akkor egyrészt beleszólnak abba, hogy mit és hogy csináljak. Másrészt megbírálják, hogy amit csinálok, az hogy rossz és nem helyénvaló. 
3h, Mitől félsz, mi történne, ha nem hinnéd el többé ezt a gondolatot?

Hogy nem kapnék dícséretet, elismerést. Nem értékelnék, amit csinálok. Nem foglalkoznának velem. Hogy kihasználnak. Hogy rengeteg erőt, energiát, pénzt fektetek be, s közben csak áltatom magam, hogy azt kapom, amire vágyok. 
3k, Mire nem vagy képes, amikor elhiszed ezt a gondolatot?

Jó szemmel nézni, hogy a másik fogyasztja azt, amit én szereztem be. Hálaként, örömként értékelni, amikor jó ízzel eszik abból, amit vettem, főztem.
Nem vagyok képes kellően értékelni azt, amikor a másik vásárolt be, vett valamit. 
3l, Mit kapsz ettől a gondolattól? Milyen hasznod származik belőle?

A vélt igazam támasztom vele alá. Sajnáltathatom magam. Van okom a duzzogásra, haragra, gúnyolódásra. 
3m, Mi mindent nem kell megtenned, mi minden alól ad felmentést, amikor elhiszed ezt a gondolatot?

Nem kell saját magamat értékelnem, hisz magamra nem lehetek büszke, magam iránt nem lehetek hálás, nem szerethetem, becsülhetem magam. Csak sajnáltathatom.
Nem kell meglátnom, hogy mire használom a bevásárlást, mint tevékenységet. Hogy eszköz arra, hogy mások értékelését, megbecsülését, figyelmét kivívjam. 
3p, Mire használod ezt a gondolatot?

Elhihetem, hogy az általam végzett bevásárlás hasznos, értékes, szükséges. 
3r, Mit hihetnék magamról? Milyen pozitív címkéket illeszthetnék magamra, ha elhiszem az adott gondolatot?

Hogy jól csinálom. Hogy jól tudok bevásárolni.

Mit jelent jól bevásárolni?...Hm... Nézzük inkább, hogy lehet rosszul bevásárolni?
- olcsón szart veszek
- drágán veszek szart
- máshol olcsóbban megvehettem volna ugyanazt
- máshol ugyanazért a pénzért jobbat kaphattam volna
- olyasmit vettem, amire nincs szükség
- kevesebbet/többet vettem, mint amit kértek, amennyi kellett volna
- nem azt vettem, amit kértek, amire szükség lett volna

4, Ki lennél az adott gondolat nélkül? 

Nem hinném el, hogy bármilyen elismerésre szükségem van. Így nyugodt állapotban maradnék.

MEGFORDÍTÁSOK

1. A páromnak nem kell jobban értékelnie, hogy bevásárolok
- annyira értékeli, amennyire, ez az ő dolga
- én fújom fel, hogy MEKKORA dolog bevásárolni, a párom normálisan kezeli
- lehet,nem is vásárolok olyan jól, mint ahogy hiszem
2. A páromnak jobban kellene ócsárolnia, (a)hogy bevásárolok
- ha ezt tenné, lehet, hogy nem költenék olyan sok pénzt (még ha akciós termékekre is)
- ha ócsárolna, s ezáltal egy más szemléletet érzékeltetne, akkor lehet, hogy megváltozna a vásárlási szokásom, s többet spórolhatnék
- ha ócsárolná, ahogy vásárolok, akkor lehet, hogy ráhagynám az egészet, s így nem lehetne elvárásom, hogy azért magasztaljon, mert én csinálom

Felteszem, hogy a spórolást is, mint koncepciót meg kell vizsgáljam. Vagyis mi a legrosszabb, ami történhet, ha nem spórolok a bevásárlásoknál? Mi a félelmetes abban, ha elherdálom a pénzt?
 
3. Nekem kellene jobban értékelnem, hogy bevásárolok
- nem kellene magamat szapulnom, ha hibázok a bevásárlásnál, ha "nem jól" vásárolok be
- értékelnem kellene a képességemet, hogy be tudok vásárolni, holott ez nem volt mindig így, sőt nagy ellenállásaim voltak ezen a téren
- "jobban értékelni" = a helyén kezelni a bevásárlást; nem értékelni sem túl, sem alul
4. Nekem kellene jobban értékelni, hogy a párom bevásárol
- értékelnem kellene, hogy eszébe jut, nem felejti el, ha kell valami, s kapható rá, hogy megvegye
- nem értékelem kellő arányában, amikor ő vásárol be, hogy ez neki milyen fáradtsággal jár, hogy mennyit költ
- értékelnem kellene, hogy nyitott rá, hogy a bevásárlás terheiből átvegyen a maga módján, még ha ez nem is feltétlen jár együtt azzal, hogy olcsón vásárol
- amikor ő vesz valamit, azt hajlamos vagyok nem észrevenni, lekicsinyleni

Úgy vélem, elsőre, van itt pár hiányÉn, ami keresgélni lehet majd:
- aki hasznavehetetlen
- akivel (nem) foglalkoznak
- akinek hálásnak kell lenni
- aki nem jól csinálja a bevásárlást

Bizonytalan vagyok vagy mégsem?!?

Annyiszor előfordult már az életben velem, hogy most már muszáj volt ránézni a Munkával, hogy mi történik bennem olyankor, amikor valaki elbizonytalanít. Ez történhet úgy, hogy valami olyasmit mond, amit nem vettem számításba. Kérdezhet olyasmit, ami olyan területeket igyekszik feltárni, amit nem jártam körül.
Az elbizonytalanodás adott esetben (nem tudom, hogy ez az általános tendencia vagy sem) azzal jár, hogy elveszítem a lelkesedésem, érdeklődésem. Rám telepszik valami elkedvetlenedős energia, amitől  úgy érzem, hogy nincs értelme semmibe belefogni.

Hogy a végére járjak, egy új fajta, adott helyzetre vonatkozó ítélkezőlapot töltöttem ki.


1. Ebben az adott helyzetben, ki dühít, keserít el, okoz feszültséget benned, és mivel? 
Haragszom X-re, mert elbizonytalanít, mivel megváltoztatta a véleményét.


2. Ebben a helyzetben, mit akarsz, min változtasson, mit tegyen ez a személy? 
Az akarom, hogy X bízzon bennem, lelkesítsen.

3. Ebben a helyzetben, milyen tanácsot adnál neki? 
X-nek nem kellene a korábbi álláspontját megváltoztatnia.


4. Ahhoz, hogy te boldog legyél ebben a helyzetben, mire van szükséged, mit gondoljon, mondjon, érezzen vagy tegyen ő? 
Arra van szükségem, hogy X támogasson az elképzelésemben.


5. Miket gondolsz róla ebben a helyzetben? Készíts listát! 
Fél a döntésektől. Perfekcionista.


6. Mi az, amit ebben a helyzetben vagy ezzel kapcsolatban soha többé nem akarsz újra átélni? 
Soha többé nem akarom, hogy bárki elbizonytalanítson,  s hogy elveszítsem a lelkesedésem.


Újra átolvasva az egészet, figyeltem, hogy melyik a legerősebb. Végül az alábbi állítást emeltem ki:

X-NEK (itt jó pár név szerepelt a listámon) TÁMOGATNIA KELLENE AZ ELKÉPZELÉSEMBEN

Hát akkor lássuk, mi sül ki!

1, Igaz ez?

Igen.

2, Teljesen biztos lehetsz benne, hogy ez igaz?

Igen.

3, Hogy reagálsz, amikor elhiszed ezt a gondolatot?

Ha úgy érzem, nem támogatnak, akkor könnyen elvesztem a lábam alól a talajt. Elbizonytalanodom. Elvesztem a lelkesedésem, érdeklődésem.

3c, Milyen múltbeli vagy jövőbeli képek jelennek meg a fejedben, mikor elhiszed ezt a gondolatot?

Olyan múltbeli esetek, amikor valami iránt belelkesedtem, de anyum beszólt valami durvát, kétségbevonta az értelmi képességeimet, ami aztán a kedvemet szegte. Vagy amikor az exem olyan kérdésekkel bombázott, amikre nem tudtam a választ, s így elbizonytalanodtam abban a dologban, amibe nagy lelkesedve belevetettem magam, s amire a kérdések vonatkoztak.

3e, Hogyan bánsz az adott személlyel (és másokkal), amikor elhiszed ezt a gondolatot?

Haragszom rájuk, mert nem bátorítanak, visszafognak. Így ha valamibe bele akarok vágni, akkor inkább be se számolok róla, csak csinálom a saját fejem után, s végül kész tények elé állítom őket.

3f, Hogyan bánsz magaddal, amikor elhiszed ezt a gondolatot?

Dühös vagyok magamra, mert hagyom, hogy mások befolyásoljanak. 

3h, Mitől félsz, mi történne, ha nem hinnéd el többé ezt a gondolatot?

Na, ez durva! Hogy valami hülyeséget csinálok. Hogy nem fogom jól megoldani a dolgot, s majd jönnek a beszólások, hogy "ugye, megmondtam?", s így majd butának, hozzá nem értőnek stb. fogom érezni magam.

3i, Kinek a dolgával foglalkozol éppen, amikor elhiszed ezt a gondolatot?

X dolgával, de ez most nem hat meg.

3k, Mire nem vagy képes, amikor elhiszed ezt a gondolatot?

Hogy meglássam, hogy teljesen elég, ha magamban bízok. Hogy nincs szükségem más támogatására. 

3l, Mit kapsz ettől a gondolattól? Milyen hasznod származik belőle?

Mást okolhatok azért, ha én magam elbizonytalanodom.  Ha azt gondolom, hogy szükségem van mások támogatására, egyetértésére, akkor ezzel a fontosságukat emelhetem ki számukra is, hogy NEKEM számít a véleményük.

Ha támogatnak, akkor kisebb a rám háruló felelősség, hiszen egyetértetenek.

3m, Mi mindent nem kell megtenned, mi minden alól ad felmentést, amikor elhiszed ezt a gondolatot?

 Nem kell bízni magamban, értékelni magam és az elképzeléseimet.

3n, Mitől véd meg ez a gondolat?

Hogy ne kövessek el hülyeségeket. 

Ha a számomra fontos emberek egyetértenek velem és támogatnak, akkor később nem hülyézhetnek le, nem vonhatnak felelősségre, nem szidhatnak, hiszen támogattak.

Ha valami rosszul sül el, és ők támogattak, akkor akár én (is) hibáztathatom őket miért nem akadályozták meg, miért nem léptek, szóltak időben.

3r, Mit hihetnék magamról? Milyen pozitív címkéket illeszthetnék magamra, ha elhiszem az adott gondolatot?

Hogy jól csinálom. Hogy rendben van a dolog úgy, ahogy a fejembe vettem. 

4, Ki lennél az adott gondolat nélkül? 

Nem bizonytalanodnék el. Lelkes tudnék maradni. Amit mondanak, azt csak mint plusz információ kezelném.

MEGFORDÍTÁSOK

1. X-nek nem kell támogatnia az elképzelésemben
 - vannak elképzelések, amikben teljesen biztos tudok lenni
- nem támogat, mert nem az teszi (valóságpróba)
- ha nem támogat, akkor van esélyem, hogy meglássam, hogy nincs is szükségem rá, csak arra van, hogy magamat támogassam
2. X-nek meg kellene gátolnia az elképzelésemben
- ha meggátolna, lehet, hogy az adna egy jóval nagyobb lendületet, hogy csináljam (csakazértis)
- ha tényleg akkora hülyeséget csinálnék, akkor jobb, ha meggátol
3. Nekem kellene X-t támogatni az elképzelésében
- talán támogatásnak számít, hogy elfogadom, hogy X-nek lehet eltérő véleménye
- észreveszem, hogy én sem vagyok mindig támogató, sőt erre akár vannak készen elképzeléseim is, hogy miért nincs rá szükség (holott lehet, hogy igen)
4. Nekem kellene magamat támogatni az elképzelésemben
- ahhoz, hogy ne bizonytalanodjak el, elég lenne, ha magam mellett állnék
- be kellene látnom, hogy tévedhetek, hibázhatok

Akkor most fordítsuk meg az ítélkező lapot:

Haragszom magamra, mert elbizonytalanítom magam, mivel megváltoztatom a véleményem (ha X azt teszi). Az akarom, hogy bízzak magamban, lelkesítsem magam. Nem kellene a korábbi álláspontomat megváltoztatnom (csak azért, mert X azt teszi). Arra van szükségem, hogy támogassam magam az elképzelésemben. Félek a döntésektől. Perfekcionista vagyok. Soha többé nem akarom, hogy elbizonytalanítsam magam,  s hogy elveszítsem a lelkesedésem.

Hááát, igen :)

A slusszpoén kedvéért még ránéztem arra, hogy mi a félelmetes abban, ha ....
- nem vagyok lelkes : így maradok, nem tudok hinni semmiben, magamban, színtelen, szomorú, értelmetlen élet, nem látom a dolgok pozitív oldalát, mindent sötétben látok, motiválatlan vagyok, nem megyek semmire
- lelkes vagyok: nem vagyok elég körültekintő, elég alapos, hirtelen, meggondolatlan vagyok, 
 - bizonytalan vagyok: lemaradok valamiről, két szék között a padlóra ülök, rosszul választok (hiszen egyikben sem vagyok biztos)
- biztos vagyok: talán nem veszek tudomást minden tényezőről, mert szemellenzősen látok, nem veszek tudomást minden eshetőségről, nem lehet eltántorítani az elképzelésemtől

Egyébként most ezzel a Munkával állt össze, hogy valójában ez az elbizonytalanodás annak köszönhető, mert elhiszem, úgy gondolom, hogy JÓL KELL CSINÁLNOM. Jól kell megoldanom a helyzetet. Jól kell döntenem. Vagyis nem tévedhetek. Nem hibázhatok. Mert csak úgy vagyok elfogadható..? 

Na ez az, amikor be kell vetni az Élő Önvizsgálatok fegyvertárát :)

Anya csak egy van

Tegnap volt alkalmam élőben megtapasztalni, hogy mit is jelent az, ha nem értelmeződik már (az ÉÖ hatására) az egyik hiányénem.
A történet úgy volt, hogy - mint már hosszú évek óta nagyon sokszor - anyummal belegázoltunk egymás lelki világába. Eddig a történet általában úgy végződött, hogy összementem kicsibe, megszeppentem - ez mondjuk enyhe kifejezés -, hogy anyám (a hatalmas, a mindenem, életem értelme - lehet, hogy ez tök gáz, de tényleg mintha így értelmeződne a tudatalattimban) elutasít, megvonja tőlem a szeretetét.
Hiába éreztem korábban többször is, hogy igazságtalan velem - mert ő legalább annyira megsebzett, mint én őt - valahogy nem tudtam kiállni a (vélt) igazam mellett. A hangom elcsuklott. Ha sírni kezdtem, kigúnyolt. Összementem kicsibe, de ez őt nem hatotta meg. Iszonyatos energiák mozdultak meg egy-egy ilyen összecsapásban, amik tegnap ugyanúgy megjelentek. De... elmaradt, hogy kicsinek éreztem volna magam, akit elutasítanak. Miután a közös hang felvételére irányuló kísérleteimet durván elutasította, kikeltem magamból, s kikiabáltam magamból a sérelmemet. Lehet, hogy a kiabálás nem a legjobb módszer, de így jött. Volt néhány "baszd meg" is, ami különösen nem szokásom anyámmal szemben. Asszem, hogy a kiabálásnak az oka a több év óta lenyelt sérelmek által keltett düh volt.
A történet nem végződött nagy egymásra találásban. De részemről mégis úgy érzem, hogy bennem lejátszódott egy magamra találás. Megvédtem egy részemet, egy kicsi énemet, akinek már elege lett a basztatásból.

 Egy nap múlva....

Van a történetnek folytatása!!!

Előzetesben: ha anyummal valami hasonló összecsapás volt, aminek a vége hasonló, vagyis hogy elviharzottam otthonról, akkor napokig, hetekig nem beszéltünk telefonon. Aztán az egyikünk - legtöbbször én - bátortalan kísérletet tett a kapcsolatra, ami valahogy mégis létrejött.

A mostani eset után, hogy végre kiadtam magamból azt, ami bennem volt, még rosszabbra számítottam.
Ezzel ellentétben tegnap telefonált anyum, és teljesen normális hangon (nem számonkérően, nem kioktatóan, mint korábban) szólt, hogy ne aggódjak miatta (egy hétig kórházban volt), jól van, és még pár apróságot megbeszéltünk. Nem volt letolás - igaz én se éreztem magamat bűnösnek. (Megjegyzem arra z énre is UIztunk korábban, aki elrontja.)
Mindazonáltal a csodával érzem határosnak, hogy ilyen rövid időn belül, ilyen hangvétellel tudtunk egymással beszélni. Ráadásul ő keresett! Szóval hálás vagyok ... 

Júliusban történt

Tekertem ma át a szomszéd városba, amikor feltűnt, hogy ezernyi gondolat rakott fészket a fejemben,s javába dúl bennem (már megint) a sztori-gyártás. Ekkor - az automatizmus már működni látszik - befelé kezdtem figyelni, hogy mi zajlik a testemben. Feltűnt, hogy úgy szólván semmi. Még mielőtt gyanússá kezdett volna válni a dolog rájöttem, hogy voltaképp semmi bajom. Csak a megszokott gondolattömeg ragadt magával, de már nem olyan szinten, hogy behúzott volna. Vagy legalábbis nem volt porondon egyik hiányénem se. Így aztán békésen tekertem tovább, élvezve a kék eget, s az út mentén a bólogató nyárfákat.