Bechterew-kór avagy a Kis Hajcsár

Tinédzser-koromtól kezdve fel-feltűnik az életemben a gerincfájdalom valamilyen formában. Akkoriban az isiász és a lumbágó merültek fel, mint a fájdalmakat okozó betegségek nevei. Az utóbbi hetekben, hónapokban, években (?) szinte mindennapossá vált, hogy úgy ébredek, hogy a derekam környékén húzódást tapasztalok, ami magával hoz némi mozgáskorlátozottságot. Van, hogy már hajnali 2-3 órakor arra ébredek, hogy tompa fájdalmaim vannak. Ilyenkor már hiába forgolódok jobbról balra, hasról hátra, igazán csak akkor tudok esetleg újra elaludni, ha előtte kinyújtóztatom a gerincemet.
Rendszeres szokásommá vált, hogy ébredés után, kávéiszogatás közben az ágyon vagy a kanapén úgy helyezkedek el, hogy a térdeimet felhúzva nyújtsam a hátam. Ez – bár némileg kellemetlennek is mondható – segít. Akárcsak a reggeli tornák, amiket változó rendszerességgel sikerült az életembe beépíteni.

Bár megszokottá vált, hogy reggelente meg kell ezzel a dologgal küzdenem, időt kell neki hagynom, mégsem tudok teljesen belenyugodni, hogy itt van velem. Hiszek abban, hogy a betegségeknek, úgy egy efféle tünetegyüttesnek is, lelki okai vannak. Amennyire tudtam, igyekeztem intuitíven viszonyulni ehhez a fájdalomhoz, s így kutatni az okát annak, hogy mi is ez az egész.

Úgy tűnik, hogy az isteni sugallat és a kegyelem valahogy valóban arra felé lökdös, hogy ezt felismerhessem. Nem tudtam ugyanis figyelmen kívül hagyni azt, ahogy különféle internetes oldalakon felbukkant ugyanaz a hirdetés, amiben egy gyógyászattal foglalkozó cég a Bechterew-kór diagnosztizálására vonatkozó szolgáltatásait reklámozta. A képen, ami a hirdetésben szerepelt, egyértelmű volt, hogy ez a kór a gerinccel kapcsolatos problémát takar. 

Egy ideig ugyan igyekeztem ezt az egészet a látómezőmön kívül hagyni, nem foglalkozni vele, de a vége csak az lett, hogy beütöttem a Google keresőjébe a kór nevét, hogy szakértő forrásokból értesülhessek a mibenlétéről. A számtalan találatból párat elolvasva az körvonalazódott a számomra, hogy jó esélyem van, hogy ebben a nyavalyában szenvedek. Igaz, hogy még talán valahol a kezdeti szakaszban járhatok, mert a gerincem még hajlik, de az tény, hogy a reggeli órákban jelentkező húzódásokkal viszont rég óta küszködök.

Na jó, ha ez a bajom, akkor most hogyan tovább? Azt már felfedeztem magamban, hogy a betegség lelki okaiban való hiedelmem nagyban szolgálja azt is, hogy távol tarthatom magamat a nyugati orvoslás fehér köpenyes rémeitől, így azt már tudom, hogy egyelőre nem ezen az úton fogok elindulni. Inkább hajlok arra, hogy most már célirányosabban tudom kutatni a lelki okokat, hiszen tudom már mit kell keresni: Bechterew-kór.

Azt a választ, aminek a mondanivalóját olvasva rezonálni kezdtem, Pósa Ferenc: A betegség, mint pótcselekvés c. könyvében véltem megtalálni:

„Terhek cipelése, emberi tartás, bajok hordozása mellett az embernek

nem marad ideje az elvégzett munkáját élvezni!

Tipikus viszonyulás: majd örülök, ha elértem ezt, vagy ha ...

Személyes tapasztalatom: a gerincproblémával küszködő betegek igen

jelentős része a tusolást választja az ellazító, nyugtató fürdés helyett.

Ennek oka lelki hozzáállásban található: a tusolást előtérbe helyező ember nehezen vagy egyáltalán nem képes a lazításra! Rájuk inkább az

„ájulás" jellemző. Akkor ülnek le, akkor fekszenek le, akkor hagyják

abba a munkát, amikor már nem bírják tovább! S ahogyan gyermekkoromban tanultam: pihenésképpen valami mást kell csinálni!

Amikor nem tesz semmit, akkor is dolgozik! Dolgozik, hiszen azon jár

az esze, mit nem végzett még el, mit kell még elvégeznie - ami természetesen nem várhat egy percet sem.

A gerinc elváltozásainak oka (röviden) a következőkben található: a

pihenés, a lazítás helyett az ember a folyamatos munkálkodást választja!

Ez a munka sok esetben teljesen értelmetlen, hiszen olyan dolgokat is

meg kíván oldani, aminek még nincs itt az ideje. Ez a folytonos, szakadatlan „munkakedv" abból merít erőt, hogy mindig kevésnek érzékeli az

elvégzett munka minőségét és mennyiségét. (Hogyan is érezhetné elegendőnek, amikor nem áll meg pihenni és értékelni sikereit!)

A gerincprobléma ennek következménye, mert azt nézi, azt figyeli,

mit gondolnak, mit mondanak róla az emberek. Jól tudjuk, nem született még meg az az ember, aki képes mindenki kedvére tenni!

Az elmaradt sikerélmények jelentős hatással lesznek tudatára, lelki állapotára, és ez ki fog terjedni a fizikai testre is. Görcsös területek alakulnak

ki, és még akkor is meg akar felelni, amikor már önmaga számára is

nyilvánvalóvá válik a megfelelés vágyának kényszere! Ezek a belső

konfliktusok előbb-utóbb Iázadozásokat (gyulladás), fájdalmakat (kríziseket) hoznak létre.

A gyógyulás útja:

Mindenképpen meg kell említenem a fürdés jelentőségét! A fürdést itt

a tisztálkodás olyan szempontjából emelem ki, ami túlmutat a testi megtisztuláson! Amikor fürdünk, egy olyan ellazult állapotba kerülünk, amikor eltávolodnak a hétköznapok meghatározó erői. Lehetőségünk van az

ellazulásra, az elengedésre! Elengedjük a sikertelenségek érzetét, kilépünk a hajtásból, és dolgainkat képesek vagyunk úgy látni, értelmezni,

ahogyan azok valójában vannak!

”

Tanulságos volt, amit kiolvastam ezekből a sorokból. Főleg azért, mert nagyon magamra ismertem. S mivel épp volt egy kis időm, alászálltam egy kicsit az önvizsgálatok tartományába: elmerültem a NemTudás Terében keresve a pihenést, mint olyat. Nem kellett messzire mennem, hamar felbukkantak mindenféle testi érzetek, de a legerősebb a fejemben megjelenő energia volt. Az a fajta nyughatatlannak mondható energia, ami részben egyfajta feszültségnek, készenléti állapotnak címkézhető. S ahogy ott üldögéltem benne, már jöttek is egymás után a képek! Képek azokról a dolgokról, amiket a nap folyamán tervezek megtenni: láttam magamat takarítás, főzés közben. Mi több! Még olyan takarítási képek is megjelentek, amikről nem is tudtam, hogy meg tervezem csinálni. Az én „drága” kis irányító, kontrolláló elmém! El is neveztem rögtön Kis Hajcsárnak :)

És ennél a pontnál eszembe jutott az egy hónappal ezelőtti szomatodrámás élményem. Nem az, amelyiket már megosztottam itt, hanem egy másik. Ennél a gyakorlatnál egy testrészünket állítottuk fel, aminél én a fájó deréktájékomat szerettem volna megjeleníteni. Mióta olvastam Buda Laci könyvét, azóta foglalkoztatott, hogy milyen pozícióban is tudnám elképzelni ezt a testrészemet, de nem jött semmi használhatónak tűnő ötlet.
A sors kegyelméből mégis megengedődött a belelazulás a témába, így egy terpeszállásban álló, összefont karját a mellkasa előtt tartó, szigorú tekintetű akarnok  pozíciója bontakozott ki.
Akkor abban a csöppnyi állításban váltottam a Derekammal néhány szót, aki rögtön jelezte, hogy szívesen ülne, pihenne, mert nagyon fárasztó így állni. A közeledésem fogadta, de a tempómat gyorsnak tartotta, így türelemre intett és időt kért.

Hát itt tartunk most.
Ez a Kis Hajcsár ott él bennem. Nála van ugyan az ostor, de nála van a kulcs is, amivel valahogy kinyílhat valami új. Egyet mondhatok, a héten bevásároltam fürdőkristályokból, és azóta mindennap használtam. :)