A meg nem született gyermek

Jó pár évvel ezelőtt szerelmes állapotba kerültem egy pesti nős férfit illetően. Az érzés kölcsönösnek bizonyult, de nem volt elég ahhoz, hogy azt mondja, elválik miattam. Ennek ellenére több évig gyűrtük egymást. Volt egy olyan része a kapcsolatunknak, amikor úgy éreztem, hogy ha lenne egy közös gyerekünk, akkor lehet, hogy ő is másként állna  a dologhoz, illetve nekem lenne valakim, akit szerethetek, aki szeret, s aki az apjára emlékeztet. Azzal, hogy anyukám is leányanyaként nevelt fel, volt egyfajta családi minta, amit működőképesnek ítéltem meg - ha az apa esetleg nem vállalná.
Gondoltam egy dőrét, s leálltam a tabletta szedésével, amiről nem szóltam a férfinak. Csak akkor tájékoztattam, amikor kiderült, hogy a bébi-akció eredménnyel járt, megfogant a baba. Természetesen a férfi nem örült, mitöbb őrjöngött. Hatalmas csalódás volt számomra. Később ugyan "kijózanodott", de a baba híre nem mozdította el abba az irányba, hogy velem kösse össze az életét. 
Tekintve, hogy így az ő szüleire nem számíthattam, maradtak az enyémek. Anyumnak nem mertem elmondani, hogy mi a helyzet, mert hazudtam, amikor emiatt a pasi miatt felköltöztem Pestre, s őt ott hagytam egyedül, rokkantan. Nem árultam el neki, hogy a férfi, akibe beleszerettem, nős. Anyum elég indulatos természet, így eleve ajánlatos vele kerülnöm a konfliktust, ezért a legutolsó ember ő lett volna, akinek ezt a tévedésem elárulom. 
Apum maradt, mint kapaszkodó. Igaz, hogy annó, a születésemkor ő sem vállalta a felelősséget: nem vette anyumat feleségül, amikor a szerelmükből megfogantam. 
Valamiért úgy gondoltam, hogy ha ő igent mond az unokájára, akkor már meg tudom lépni anyum felé is a feltárulkozásom. Ha apu legalább annyit mond, hogy támogat, ha úgy hozza a szükség, akkor felmertem volna vállalni a leányanyaság nehézségeit. Nagy csalódás volt, amikor ő sem állt mellém. Ezek után úgy éreztem, hogy magamra maradok a helyzetemmel. Ha megszülöm a bébit, akkor nem lesz kihez fordulnom. Viszont nem éreztem magam képesnek arra, hogy így bevállaljam. Ezért abortusz lett a vége.

Az utóbbi hetekben két oldás kapcsán is feljött ez a téma. Vagyis az a része, hogy még mindig hordozok egy fájó tüskét apummal szemben, hogy nem állt mellém ebben a helyzetben. Tegnap volt egy Emotion code oldásom, aminek kapcsán ismét terítékre került ez a téma. Így nem csoda, hogy este jött egy sugallat, hogy nem ártana egy kicsit Munkával is ránéznem a neheztelő gondolatomra, ami így hangzik:
 APÁMNAK TÁMOGATNIA KELLETT VOLNA, HOGY MEGSZÜLJEM A GYEREKEMET

1, Igaz ez? IGEN

2, Teljesen biztos lehetsz benne, hogy ez igaz? IGEN

3, Hogy reagálsz, amikor elhiszed ezt a gondolatot?

3a, Milyen érzelem jelenik meg benned, amikor elhiszed ezt a gondolatot?

DÜH, HARAG, ELKESEREDETTSÉG, CSALÓDOTTSÁG

3b, Ez a gondolat feszültséget vagy békességet okoz benned?

FESZÜLTSÉGET

3c, Milyen múltbeli vagy jövőbeli képek jelennek meg a fejedben, mikor elhiszed ezt a gondolatot?

MÚLTBELI: ANYUM IS EGYEDÜL NEVELT FEL,

JÖVŐBELI: GYEREKTELEN NŐKÉNT NEM ÉRZEM MAGAM TELJESNEK, NINCS FOLYTATÁSA AZ ÉLETEMNEK, NINCS KINEK ÁTADNOM A TAPASZTALATOKAT

3d, Írd le a testi érzeteket, amelyeket akkor érzel, ha elhiszed ezt a gondolatot?

SOKAT DOLGOZTAM MÁR AZON, HOGY EZT A TÖBB ÉVVEL EZELŐTTI SZITUÁCIÓT A HELYÉRE RAKJAM, ÍGY MÁR A TESTI ÉRZET NEM JELENTŐS.

3e, Hogyan bánsz az adott személlyel (és másokkal), amikor elhiszed ezt a gondolatot?

HARAGSZOM RÁ, MERT A SAJÁT KÉNYELME FONTOSABB VOLT SZÁMÁRA, MINT EGY EMBERÉLET. TÁVOLSÁGOT TARTOK VELE. VÁDOLOM. OKOLOM.

3f, Hogyan bánsz magaddal, amikor elhiszed ezt a gondolatot?

ELÍTÉLEM MAGAM. GYENGÉNEK, GYEREKNEK TARTOM MAGAM. HARAGSZOM MAGAMRA, HISZEN LÁTOM, HOGY NEKEM IS FONTOSABB VOLT A SAJÁT KÉNYELMEM, MINT EGY EMBERÉLET. HARAGSZOM MAGAMRA, HOGY NEM TUDTAM FELELŐSSÉGET VÁLLALNI, HOGY ELCSESZTEM AZ ÉLETEMET.

3g, Milyen szenvedélyeid, mániáid jutnak eszedbe, amikor elhiszed ezt a gondolatot? (alkohol, kaja, távirányító, filmnézés, (szerencse)játék, vásárlás, önostorozás, takarítási mánia stb) SEMMI

3h, Mitől félsz, mi történne, ha nem hinnéd el többé ezt a gondolatot? (Később érdemes ezeket szemügyre venni)

Mi a félelmetes abban, ha nem tudod többé elhinni ezt a gondolatot? Mi az, ami még ennél a gondolatnál is félelmetesebb?

Jobb ezt a gondolatot gondolnod, mintsem …. ?

LEHET, FÉLELMETESEBB LETT VOLNA BEVÁLLALNOM, HOGY ANYUMNAK IS ELMONDJAM, HOGY TERHES VAGYOK EGY NŐS FÉRFITÓL, AKI SZINTÉN NEM AKARJA A GYEREKET. ILLETVE HOGY MEGSZÜLJEM A GYEREKET S EGYEDÜL NEVELJEM FEL. JOBB EZT A GONDOLATOT ELHINNI, MINT HOGY BELÁSSAM, HOGY HOL VAGYOK ÉN OKA AZ ABORTUSZOMNAK, HOL VAN AZ ÉN FELELŐSSÉGEM.

FÉLELMETESEBB AZ ÉLETEMET AZZAL A GONDOLATTAL ÉLNI, HOGY ÉN CSESZTEM EL, HOGY NEM VOLTAM ELÉG MAGAMNAK ARRA, HOGY BEVÁLLALJAM AZT A GYEREKET, HOGY NEM BÍZTAM MAGAMBAN ELÉGGÉ. FÉLELMETESEBB AZT GONDOLNOM, HOGY SZAR VAGYOK. FÉLELMETESEBB, HOGY A SAJÁT GYENGESÉGEMET, GYÁVASÁGOMAT, ESENDŐSÉGEMET KELL FELVÁLLALNOM, AMIKOR AZ EMBEREK AZT KÉRDEZIK TŐLEM, HOGY MIÉRT NINCS GYEREKEM.

3i, Kinek a dolgával foglalkozol éppen, amikor elhiszed ezt a gondolatot?

APÁMÉVAL

3k, Mire nem vagy képes, amikor elhiszed ezt a gondolatot?

NEM TUDOM ELFOGADNI, HOGY

3l, Mit kapsz ettől a gondolattól? Milyen hasznod származik belőle?

APÁMAT OKOLHATOM, HOGY NEM VOLT ELÉG BÁTORSÁGOM.

3m, Mi mindent nem kell megtenned, mi minden alól ad felmentést, amikor elhiszed ezt a gondolatot?

NEM KELL SZERETNEM AZ APÁMAT. SŐT, ÚJABB BŰNT VARRHATOK A NYAKÁBA.

3n, Mitől véd meg ez a gondolat?

HOGY EMBERNEK LÁSSAM AZ APÁMAT, AKI ESENDŐ. AKÁRCSAK ÉN. HOGY EMPATIKUS LEGYEK VELE ÉS MAGAMMAL.

3o, Milyen szerepet játszol, ha az adott gondolattal vagy?

ÁLDOZAT

3p, Mire használod ezt a gondolatot?

AZ JÖTT MOST, HOGY AZZAL, HOGY VISSZA-VISSZATEKINTEK A MÚLTBA, LE VAGYOK RAGADVA EBBEN A SZITUBAN. MÉG MINDIG JOBB EZ, MINT TOVÁBBMENNI, SZEMBENÉZNI AZ ÉLET NEHÉZSÉGEIVEL, AZZAL, AMI JÖN. VÁLLALNI AKÁRMI IS LESZ. AKÁRMI IS VAN. AKÁR NYITOTTÁ VÁLNI OLYAN KAPCSOLATRA, AHOL A PÁROM IS AKARHAT GYEREKET.

MINTHA AZZAL, HOGY VÁDOLOM MÉG MINDIG AZ APÁMAT, TUDNÉK VÁLTOZTATNI A HELYZETEN, S ÍGY AZ ELCSESZETTNEK VÉLT ÉLETEMET KIKEREKÍTHETNÉM, S ÍGY JÓ-NAK GONDOLHATNÁM MAGAM. AKÁR TELJESEBBÉ TESZI AZ ÉLETET EGY GYEREK, AKÁR NEM – MERT EZ IS CSAK EGY KONCEPCIÓ, A TÉNY, HOGY JELENLEG NINCS GYEREKEM. S HOGY EZZEL HOGYAN ÉLEM AZ ÉLETEM A JELENBEN, AZ A KÉRDÉS.

HA NEM TELJESNEK (=ROSSZNAK) ÉLEM MEG, S EZÉRT TÖBBEK KÖZT APÁMAT VÁDOLOM, AZZAL CSAK EGY POFONT ADOK A SZARNAK. A MÚLTON MÁR NEM TUDOK VÁLTOZTATNI. MITÖBB ABBAN SEM LEHETEK BIZTOS, HOGY KEREKEBBNEK, JOBBNAK ÉREZNÉM AZ ÉLETEM, HA APÁM TÁMOGATOTT VOLNA, S MEGSZÜLÖM AZT A BABÁT.

TALÁN FÉLELMETESEBB MEGLÁTNI, HOGY NINCS IS SEMMI GOND, CSAK MINT EGY FULDOKLÓ KAPADOZOK A MÚLT ÁRNYAI FELÉ, HOGY A JELEN ÉLETEM VÉLT HIÁNYAIT OKOZÓ FELELŐSÖKET KERESSEK.

4, Ki lennél az adott gondolat nélkül? (Képzeld magad az adott helyzetbe a sztorid, a gondolat nélkül. Csukd be a szemed, figyeld meg az elmédet, engedd utazni magadat. Ki vagy mi vagy e nélkül a gondolat nélkül?)

HA NINCS OTT EZ A GONDOLAT, AKKOR JOBBAN MAGAMRA TUDOK FIGYELNI. ÍGY TÖBB LEHETŐSÉG NYÍLIK ARRA, HOGY MAGAMRA KONCENTRÁLJAK, S MEGLÁSSAM, HOGY HOL ÉS MIT KELL MÉG MEGBOCSÁTANI MAGAMNAK. HA NINCS OTT AZ APÁMAT VÁDOLÓ GONDOLAT, AKKOR JOBBAN LEHETŐSÉGEM NYÍLIK ARRA, HOGY A MAGAMAT VÁDOLÓ GONDOLATOKKAL IS SZEMBENÉZZEK.

MEGFORDÍTÁSOK

HIEDELEM: APÁMNAK TÁMOGATNIA KELLETT VOLNA, HOGY MEGSZÜLJEM A GYEREKEMET

1. APÁMNAK NEM KELLETT TÁMOGATNIA, HOGY MEGSZÜLJEM A GYEREKEMET

- VALÓSÁGPRÓBA: NEM EZT TETTE

- HA TÁMOGAT BENNE, AKKOR LEHET, HOGY A VÉGÉN UGYANÚGY OKOLOM ŐT VALAMIÉRT

- AZZAL, HOGY NEM TÁMOGATOTT, VOLTAKÉPP A SAJÁT ÉLETEMÉRT VÁLLALHATTAM FELELŐSSÉGET, HOGY RÁLÁSSAK, MIT IS AKAROK (AKARTAM) AKKOR VALÓJÁBAN

- NEM KELLETT TÁMOGATNIA AZT A GYEREKI ÉNEMET, AKI GYEREKSZÜLÉSSEL RÁ AKARJA TERHELNI A FELELŐSSÉGET A DÖNTÉSÉÉRT.

2. NEKEM KELLETT VOLNA TÁMOGATNI MAGAMAT, HOGY MEGSZÜLJEM A GYEREKEMET

- EZ IGAZABB ÁLLÍTÁS, MERT TUDOM, HOGY ÉN FÉLTEM ATTÓL, HOGY NEM VAGYOK ELÉG FELNŐTT, HOGY NEM FOGOK TUDNI GONDOSKODNI RÓLA, FELNEVELNI

- TÁMOGATHATTAM VOLNA MAGAMAT AZZAL IS, HOGY ELMONDOM ANYUMNAK, MERT SZERINTEM Ő MELLÉM ÁLLT VOLNA, CSAK FÉLTEM A HARAGJÁTÓL, MERT NEM ÁRULTAM EL NEKI, HOGY NŐS A PASIM, AKI MIATT LELÉPTEM ÉS OTT HAGYTAM ŐT EGYEDÜL.

- TÁMOGATNOM KELL/KELLETT AZT A GYERMEKI ÉNEM, AKI NEM ÉREZTE, HOGY NEM ELÉG ÉRETT EGY GYERMEK FELNEVELÉSÉRE. AZT A GYERMEKI ÉNEM, AKI ERRE MÉG NEM ÉRZI MAGÁT KÉPESNEK, MEG KELL, HOGY „SZÜLJEM”, BE KELL FOGADJAM.

3. NEKEM KELLETT VOLNA TÁMOGATNOM APÁMAT, HOGY „MEGSZÜLJE A GYEREKÉT”

- AMIKOR KIDERÜLT AZ IDÉN, HOGY KÉT ÉS FÉL ÉVE SZÜLETETT EGY „ZABI” KISTESTVÉREM, AKIT APÁM A NEVÉRE AKAR VENNI (VÉGRE), AKKOR EZ NAGYON KIVÁGTA NÁLAM A BIZTOSÍTÉKOT, S NEM TUDTAM TÁMOGATÓLAG MEGNYILVÁNULNI APÁM IRÁNYÁBAN

- APÁM AZ ÍRÁSAI („GYEREKEI”) ÁLTAL ZSEBEL BE AZ EMBEREKTŐL SZERETETET, AMIT NEM TUDOK JÓ SZÍVVEL FOGADNI, MERT RÁM ÉS A CSALÁDJÁRA, AKIKTŐL SZERETETET KAPHATNA, NEM SZÁN ELÉG IDŐT. NEM VOLT VALÓDI A TÁMOGATÁSOM, AMIT ELJÁTSZOTTAM A SZERETETÉÉRT.

- ELFOGADNI AZT, AHOGY Ő MEGHÚZZA A SAJÁT HATÁRAIT, AHOGY KIÁLL A SZÜKSÉGLETEI MELLETT

Gondolatok az empátiáról

Vissza-vissztérő problémám magammal kapcsolatban, hogy NEM VAGYOK KÉPES KAPCSOLÓDNI az emberekhez. A nem túl rég kezembe került Brené Brown könyvek alapján egyre inkább az tűnt ki, hogy ennek oka az lehet, hogy nem vállalom fel a saját SEBEZHETŐSÉGEMET. Hogy ez mit jelent pontosan, az nem állt még össze bennem, ahogy az sem, hogy hogyan is kellene egy-egy emberi kapcsolatomban a sebezhetőségemet felvállalni. Egyáltalán biztos lehetek-e benne, hogy nem vállalom fel? Bizonyos helyzetekben, bizonyos emberekkel szemben igen, másokkal kapcsolatban nem.

Aztán az élet hozott egy olyan szituációt, amikor mindezen felül egy másik – korábban már felfedezett - hiányosságom is bekerült a pakliba, mint gátja az emberekhez való kapcsolódásnak. Ez pedig az volt, hogy NEM VAGYOK KÉPES EGYÜTTÉRZÉSRE. Mások interakcióiból, történeteiből az áll össze, hogy vannak olyan emberek (rajtam kívül mindenki!), akik képesek empatikusan hozzáállni mások problémáihoz, élethelyzeteihez. Viszont magamat figyelve ezeket nem, vagy nem úgy tapasztalom. S mindezt óriási hiányként élem meg, hiszen mint emberi lénynek szükségem van a kapcsolódásra másokhoz. Viszont ki akar együttélni, együttlenni egy olyan emberrel, aki nem képes empátiára? Konklúzió: félek a magánytól.

A szitu, amit az élet elém tálalt az volt, hogy Klári, aki segít nekem a stúdióban, egy problémás élethelyzetbe került, amiről véletlenül értesültem csak. Felvéve vele a kapcsolatot a cseten, megtudtam a részleteket. Majd sajnálatomat fejeztem ki, amit az „ó, te szegény!” felkiáltással toldottam meg. Érdekes volt megfigyelnem, ahogy ezt a mondandóm elejére biggyesztettem, mert közben az a gondolat suhant át, hogy ezzel jobban ki tudom fejezni az együttérzésemet. Hogy ha ilyeneket mondunk az embereknek, akkor azt igyekszünk tudatni velük, hogy sajnáljuk azt, ami velük történt – vagyis együttérzünk. Együttérzünk valóban, ha sajnálkozunk? Nos, valószínűleg nem, mert pont azon akadtam ki, hogy semmiféle érzés, testi érzet nem volt jelen akkor, amikor ezt írtam. Ettől az egész hamis és álszent volt. NEM VAGYOK KÉPES EGYÜTTÉREZNI – bukkant el a megállapítás bennem, amit meg is Munkáztam (lásd később).

Mielőtt azonban a Munkára sort kerítettem volna, kicsit utána akartam még járni, hogy MIT IS JELENT AZ EMPÁTIA. Kiindulásként Brené könyvéért (Bátraké a boldogság) nyúltam. Ahol is ezt a megfogalmazást találtam: „Empátia az, ha valakinek az ÉPPEN ÁTÉLT ÉRZELMÉHEZ kapcsolódunk, tehát nem az adott eseményhez vagy körülményhez.” Később még így folytatja: „Az empátia különös és hatalmas dolog. Nincs kész forgatókönyv rá. Nincs helyes és helytelen módszer. Egyszerűen figyelni kell, kitölteni a teret, visszafogni az ítélkezést, érzelmileg kapcsolódni a másikhoz, és átadni a csodálatos gyógyító erejű üzenetet: nem vagy egyedül.”

Ezeket a sorokat olvasva több minden is világossá vált. Az egyik, hogy akár azt, ahogy megnyilvánultam Klári felé, empatikusnak is nevezhetném. A másik, hogy felidéztem, hogy több esetben az ítélkezéshez nyúlok, mint megoldáshoz az együttérzés kifejezésére. Hiszen mennyivel egyszerűbb együtt szidni XY-t, aki ártott Z-nek. Viszont ezzel kapcsolatban - és ez a harmadik következtetésem is egyben – arra is ráláttam, hogy azért szállok be a másik történetébe (ha beszállok egyáltalán), mert nem tudok hozzá másképp kapcsolódni. Mivel az emberek a problémás helyzeteikről beszélnek inkább, arról, hogy egy harmadik ember vagy csoport vagy a kormány mit tett velük, akkor ehhez nem tudok ÉRZÉSsel kapcsolódni, mert az adott ember nem az ÉRZÉSeiről beszél. Vagyis: HOGYAN ÉREZZEK EGYÜTT VALAKIVEL, AKI NEM AZ ÉRZÉSEIRŐL BESZÉL?

Ehhez még annyit fűznék hozzá, hogy valószínű az sem mindegy, hogy az érzéseit hogy tálalja valaki. Egy hete vettem részt egy EMK (ErőszakMentes Kommunikáció) tréningen. Azért mentem el, mert úgy gondoltam, hogy adhat valami olyat, ami segít kapcsolódnom az emberekhez. Ezen a kurzuson arról is szó esett, hogy az érzéseinkért általában másokat okolunk (pl szomorú vagyok, mert eltörted a vázát; dühös vagyok rád, mert nem figyelsz eléggé). Ez azonban ellenérzést, védekezést vagy támadást vált ki abból az emberből, akit az érzéseinkért hibáztatunk. Vagyis azt gondolom, hogy akkor tudunk őszintén együttérezni valakivel, ha az úgy beszél az érzéseiről, hogy nem okol ezért valaki mást.

TANULSÁG magam számára, hogy
- ne okoljam magam azért, ha nem tudok együtt érző lenni, hisz lehet, hogy a másik nem az érzéseiről beszél,
- esetleg figyeljem meg, hogy a másik hogyan tálalja a történetét, kérdezzem meg, hogy mit érez az esettel kapcsolatban – így lehetőségem lehet kapcsolódni

- ha kapcsolódni szeretnék másokhoz, akkor ne (csak) sztorikat meséljek, hanem az érzéseimről is, amik azt érintve keletkeztek

ÉS MOST JÖJJÖN A MUNKA! :)

-----

HIEDELEM: EGYÜTT KELLENE ÉREZNEM KLÁRIVAL

1, Igaz ez? IGEN

2, Teljesen biztos lehetsz benne, hogy ez igaz? NEM

3, Hogy reagálsz, amikor elhiszed ezt a gondolatot?

HARAGSZOM MAGAMRA, ÉRZÉKETLENNEK TARTOM MAGAM, OLYANNAK, AKIT SEMMI NEM HAT MEG.

3a, Milyen érzelem jelenik meg benned, amikor elhiszed ezt a gondolatot?

CSALÓDOTTSÁG.

3b, Ez a gondolat feszültséget vagy békességet okoz benned?

FESZÜLTSÉGET

3c, Milyen múltbeli vagy jövőbeli képek jelennek meg a fejedben, mikor elhiszed ezt a gondolatot?

MÚLTBELI: LÁTOK MAGAM ELŐTT OLYAN HELYZETEKET, AMIKOR ELKÜLÖNÜLVE ÉREZTEM MAGAM MÁSOKTÓL; AMIKOR LEGUTÓBB BEJÖTT, S ANÉLKÜL TÁVOZOTT, HOGY BESZÉLGETÉSBE ELEGYEDETT VOLNA VELEM, S EZ NEKEM ROSSZUL ESETT, S AZT HITTEM, AZÉRT MERT HARAGSZIK
JÖVŐBELI: NEM AKAR VELEM SENKI KAPCSOLÓDNI, EGYEDÜL MARADOK

3d, Írd le a testi érzeteket, amelyeket akkor érzel, ha elhiszed ezt a gondolatot?

SZORÍTÓ ÉRZÉS A MELLKASBAN

3e, Hogyan bánsz az adott személlyel (és másokkal), amikor elhiszed ezt a gondolatot?

HARAGSZOM, MERT ÚGY ÉRZEM, HOGY NEM ÉRT MEG, HOGY FÉLREÉRT, HOGY NEM LÁTJA, HOGY JÓ SZÁNDÉK VAN BENNEM

3f, Hogyan bánsz magaddal, amikor elhiszed ezt a gondolatot?

BÁNTOM MAGAM, NEM VAGYOK MEGELÉGEDVE MAGAMMAL, FOGYATÉKOSNAK ÉRZEM MAGAM, AKI NEM TUD ÉREZNI

3g, Milyen szenvedélyeid, mániáid jutnak eszedbe, amikor elhiszed ezt a gondolatot? (alkohol, kaja, távirányító, filmnézés, (szerencse)játék, vásárlás, önostorozás, takarítási mánia stb)

EVÉS

3h, Mitől félsz, mi történne, ha nem hinnéd el többé ezt a gondolatot? (Később érdemes ezeket szemügyre venni)

Mi a félelmetes abban, ha nem tudod többé elhinni ezt a gondolatot? Mi az, ami még ennél a gondolatnál is félelmetesebb? Jobb ezt a gondolatot gondolnod, mintsem …. ?

HA NEM ÉRZEK EGYÜTT MÁSOKKAL, AKKOR MAJD JÓL MAGAMRA MARADOK, MERT NEM TUDOK KAPCSOLÓDNI MÁSOKHOZ, SENKI NEM AKAR VELEM BARÁTKOZNI, MERT KÉPTELEN VAGYOK EGYÜTTÉREZNI VELE

3i, Kinek a dolgával foglalkozol éppen, amikor elhiszed ezt a gondolatot?

PASSZ. A JÓISTEN?

3j, Hol, mikor, hány éves korodban jutott először eszedbe ez a gondolat?

NEM TUDOM. INKÁBB FELNŐTTKOROMBÓL TUDOK HOZNI PÉLDÁKAT.

3k, Mire nem vagy képes, amikor elhiszed ezt a gondolatot?

AMIKOR ÉPP ELLEP EZ A GONDOLAT, S BEZÁR MAGAMBA, AKKOR TÉNYLEG NEM TUDOK FIGYELNI A MÁSIKRA, ÍGY VELE LENNI, EGYÜTTÉREZNI SEM

3l, Mit kapsz ettől a gondolattól? Milyen hasznod származik belőle?

HOGY HA NEM IS TUDOK, HA NEM IS VAGYOK KÉPES AZ EGYÜTTÉRZÉSRE, DE ATTÓL MÉG TISZTÁBAN VAGYOK A FONTOSSÁGÁVAL. EZZEL JELZEM, HOGY A JÓSZÁNDÉK MEG VAN BENNEM. HA FOGYATÉKOS VAGYOK IS AZ ÉRZÉSBEN, DE ATTÓL MÉG JÓ VAGYOK, MERT TUDOM, HOGY MI A „HELYES”.

3m, Mi mindent nem kell megtenned, mi minden alól ad felmentést, amikor elhiszed ezt a gondolatot?

3n, Mitől véd meg ez a gondolat?

HA EGYÜTTÉREZNÉK, AKKOR AZ AZT IS JELENTENÉ, HOGY SEGÍTENEM KELLENE, DE HA ERRE NEM LÁTOK MÓDOT, AKKOR TEHETLENNEK ÉREZNÉM MAGAM. HA EGYÜTTÉRZEK, DE NEM TUDOK SEGÍTENI, AZ SEM JÓ. HA EGYÜTTÉRZEK, AKKOR AZ OLYAN, MINTHA ELKÖTELEZŐDNÉK, HOGY TALÁLJAK MEGOLDÁST A MÁSIK PROBLÉMÁJÁRA, ILLETVE TEGYEK MEG MINDEN TŐLEM TELHETŐT.

3o, Milyen szerepet játszol, ha az adott gondolattal vagy?

A JÓSÁGOS, MEGÉRTŐ.

3p, Mire használod ezt a gondolatot?

BÁNTOM VELE MAGAM, HOGY NEM VAGYOK KÉPES ÉREZNI.

MEGVÉDEM VELE MAGAM ATTÓL, HOGY JOBBAN BELEFOLYJAK A SZITUÁCIÓBA. AMIKOR KORÁBBAN FELMERÜLT AZ, HOGY KLÁRINAK EL KELL HAGYNI A LAKÁST, AHOL EDDIG LAKOTT, AKKOR FELAJÁNLOTTAM, HOGY ÁTMENETILEG – HA NINCS MÁS – LAKHAT A STÚDIÓBAN. MIVEL AZ UTÓBBI IDŐBEN MEGRENDÜLT BENNE A BIZALMAM (LEHET, HOGY OKTALANUL), NEM VAGYOK BIZTOS BENNE, HOGY VALÓBAN JÓ ÖTLET LENNE.

ARRA IS HASZNÁLOM, HOGY JÓNAK ÉREZHESSEM MAGAM. ERRE AZÉRT VOLT AKKOR OTT SZÜKSÉGEM, MERT ÉPP AZT ÉLTEM MEG AZ UTÓBBI IDŐBEN KLÁRIVAL, HOGY ROSSZNAK ÉREZTEM MAGAM. ANYAGI MEGFONTOLÁSOKBÓL CSÖKKENTETTEM AZ ÓRASZÁMÁT, ILLETVE KIBUKTATTAM PÁR EZER FORINT HIÁNYT, AMIT OKOZOTT. MIVEL AZT HITTEM, HOGY HARAGSZIK RÁM, JÓ ALKALOMNAK TŰNT A HELYZET, AMIRŐL ÉRTESÜLTEM, HOGY JOBB SZÍNBEN TÜNTESSEM FEL MAGAM.

3r, Milyen szükségleted nem elégül ki az adott szituációban? Milyen szükségleted nem elégült ki, amikor elhitted a gondolatot? (EMK)

KAPCSOLÓDÁS, ÖNELFOGADÁS

3s, Kinek érzékeled magad (pl az adott helyzetben), ha elhiszed ezt a gondolatot?

EGY SZÁNALMAS EMBERI LÉNYNEK, AKIBEN NEM FEJLŐDÖTT KI AZ EGYÜTTÉRZÉS, AKI NEM TUD KAPCSOLÓDNI MÁSOKHOZ, AKIT NEM TUD MEGHATNI MÁSOK SZERENCSÉTLEN HELYZETE, AKI INKÁBB ÍTÉLETEKBE, OKOSKODÁSBA MENEKÜL, CSAK HOGY NE KELLJEN EGYÜTT ÉREZNI MÁSOKKAL.

Mit mond az rólam, hogy...? Mi nincsen velem rendben?

HOGY FEJBŐL ÉLEK, HOGY KÉPTELEN VAGYOK ÉREZNI, NEM IS VAGYOK EMBER, ÉRZÉKETLEN VAGYOK

Mit hihetnék magamról? Milyen pozitív címkéket illeszthetnék magamra, ha …? (mert ezek ellentétének érzem magam)

HOGY NAGY LELKEM VAN, IGAZEMBER VAGYOK, ÉRZŐ LÉLEK, AKINEK VAN SZÍVE,

4, Ki lennél az adott gondolat nélkül? (Képzeld magad az adott helyzetbe a sztorid, a gondolat nélkül. Csukd be a szemed, figyeld meg az elmédet, engedd utazni magadat. Ki vagy mi vagy e nélkül a gondolat nélkül?)

AKKOR ELFOGADOM, HOGY AZT ÉRZEK, AMIT. HA NINCS OTT EZ A GONDOLAT, AKKOR SOKKAL EGYÜTTÉRZŐBB TUDOK LENNI MAGAMMAL, MERT EL TUDOM FOGADNI, HOGY NEM KELL AHHOZ A SZÍVEMNEK MEGSZAKADNI, HA MÁSNÁL ÉPP ZAJLIK AZ ÉLET.

HIEDELEM: EGYÜTT KELLENE ÉREZNEM KLÁRIVAL

MEGFORDÍTÁSOK

1. NEM KELL EGYÜTTÉREZNEM KLÁRIVAL

- VALÓSÁGPRÓBA: ÉPP NEM AZT TESZEM

- HA AZ EGYÜTTÉRZÉSEN AZT ÉRTEM, HOGY EGYÜTT KELLENE VELE SZENVEDNEM (VAGYIS HOGY ÉREZZEM AZOKAT A FIZIKAI ÉRZETEKET, AMIK EGYÜTT JÁRNAK AZ EMPÁTIÁVAL), AKKOR VALÓBAN NEM ERRE VAN SZÜKSÉG

- HA ÚGY NÉZZÜK, AKKOR MINDENKI AZT KAPJA, AMIRE SZÜKSÉGE VAN. VALAMIÉRT – MÉG HA NEM IS TUDJA – KLÁRINAK ARRA A NEHÉZ HELYZETRE VAN SZÜKSÉGE, AMIBE HOZTA MAGÁT.

2. UNDOKNAK KELLENE LENNEM KLÁRIVAL

- AMIKOR KIBUKOTT, HOGY TÖBB BÉRLET ÁRA HIÁNYZIK A KASSZÁBÓL, AKKOR MEGFORDULT A FEJEMBEN, HOGY NEM BÍZHATOK BENNE, S HOGY KI KELLENE RUGNOM.

- AMIKOR OLYAN KIFEJEZÉSEKET HASZNÁL MÁSOK ELŐTT, HOGY SAJNÁLTATJA MAGÁT, S ETTŐL ÚGY ÉREZHETEM, HOGY ENGEM OKOL VALAMIÉRT, AKKOR VISSZA KELLETT VOLNA VÁGNOM.

- LEHET, HOGY EGY UNDOK HOZZÁÁLLÁS OLYAN (FESZÜLT) ÁLLAPOTBA TUDNÁ HOZNI, AMI INSPIRÁLNÁ, HOGY CSAKAZÉRTIS TEGYEN VALAMIT. HOGY KIZÖKKENNE AZ ÁLDOZATI SZEREPBŐL.

3. KLÁRINAK KELLENE EGYÜTTÉREZNI VELEM

- ÚGY GONDOLOM, HOGY FOGALMA SINCS ARRÓL, HOGY MILYEN ÉRZÉS, HOGY KÖZÖLNÖM KELL VELE, HA HIÁNYT CSINÁL. NEM ÖRÜLÖK NEKI, HOGY ŐT NEHÉZ HELYZETBE KELL HOZNOM.

- AZT SEM ÉRZÉKELI, HOGY AMIATT, HOGY KEVESEBB A FORGALOM, NEKEM IS ROSSZABB AZ ANYAGI HELYZETEM, MINT KORÁBBAN, S NEM VELE AKAROK KICSESZNI, AMIKOR CSÖKKENTEM AZ ÓRASZÁMÁT.

- AZT SEM ÉRZÉKELI, HOGY MENNYIRE IRIGYLEM ŐT AMIATT, HOGY KÖZVETLEN TUD LENNI A VENDÉGEKKEL, HOGY JOBBAN EL TUD VELÜK BESZÉLGETNI, MINT AHOGY ÉN MAGAMRÓL HISZEM.

4. NEKEM KELLENE EGYÜTTÉREZNEM MAGAMMAL

- SOKSZOR OLYASMI MIATT BÁNTOM MAGAM, AMI NEM IS RAJTAM MÚLIK, AMIBEN ÉN MEGTETTEM A LEGTÖBB TŐLEM TELHETŐT. NEM KELLENE MINDENT MAGAMRA VENNEM. AMIATT IS SZARNAK, ROSSZNAK ÉRZEM MAGAM, HOGY KLÁRI HIÁNYT CSINÁL, MEG HOGY A KEVÉS BEVÉTEL MIATT NEM TUDOM EGÉSZ HÉTEN ALKALMAZNI. EZEKET A DOLGOKAT A KÖRÜLMÉNYEK, AZ ÉLET TEREMTIK. NEM KELLENE MAGAM OKOLNI MIATTA.

- MEG KELLENE AZT IS BOCSÁTANOM, ÉRTENEM, HOGY AZÉRT KÖNNYEBB ÍTÉLETEKET MONDANOM MÁSOKRA (ADOTT ESETBEN KLÁRIRA), MERT EZT NEVELTÉK BELÉM, EZ RAGAD RÁNK A TÁRSADALOMBAN. S HA ÍTÉLETET MONDOK, AKKOR INKÁBB ARRA ÉRDEMES RÁNÉZNEM, HOGY MI IS FÁJ ÉPPEN, MI AZ A SZÜKSÉGLETEM, AM NEM ELÉGÜL KI.

- ADOTT ESETBEN ÉSZRE KELLENE VENNEM, HOGY KLÁRI SEM ARRÓL BESZÉL, HOGY MILYEN ÉRZÉSEKET ÉL MEG. ÍGY NINCS IS MIVEL EGYÜTT ÉREZNEM. HA CSAK A KÖRÜLMÉNYEKRŐL HALLOK ÍTÉLETEKET, AKKOR AHHOZ NEM TUDOK KAPCSOLÓDNI.

Egy kanál őrület

Ma reggel volt egy erőteljes érzelmi kitörésem. Egy idő óta - de különösen az egy hetes önmunkás tábor óta -  olyan váratlanul szakadnak ki belőlem efféle heves érzelmi megélések! Ez nem tudom, hogy mitől van... Bár a tábort említem, mint az egyik sejtett összetevőt, de ott sem csak önismereti Munkák zajlottak, hanem másféle oldásokban is részesültem (pl Emotion code).
Ezekkel a kitörésekkel részben nincs gondom. Elég gyors lefutásúaknak vélem, bár tény, hogy hevesebbeknek is, mint korábban. Illetve nagy előrelépésnek tartom, hogy
eddig mindnél sikerült beazonosítanom, hogy mi váltotta ki. 
A mainak a hátterét is sikerült meglátnom a végére. Az érdekes a történetben az volt, hogy a kezdetben elhangzott ítéleteim, bírálataim, értetlenkedésem nem azt a vetületét célozta meg a helyzetnek, ami végülis kibukott mögüle.

Tegnap császármorzsával vártam haza a páromat. Általános tapasztalatom az, hogy jó étvágya van, így kicsit meglepett, hogy nem ette meg az egészet, amit a tányérjára szedtem. Magyarázatként azt mondta, hogy - az önmuki táborban "tanultak" alapján -  tudatosan figyelte, hogy mi az a kajamennyiség, ami elég ahhoz, hogy az éhségét kielégítse. (Hajlamosak vagyunk ugyanis addig enni, amíg a tányérunk ki nem ürül, miközben lehet, hogy már nem is kívánjuk, nem is vagyunk éhesek.)
Ezt így akkor este el is tudtam fogadni. Mivel nem együtt ettünk, így azt akkor még nem tudtam, hogy mekkora mennyiségről van szó.

Az, hogy kifordultam önmagamból reggel érkezett el. Akkor láttam meg ugyanis, hogy mindössze EGYETLEN kanálnyi kaját hagyott csak a tányérján. Értetlenkedve tettem fel a kérdésemet, hogy ezt tényleg komolyan gondolta, hogy EGY kanál kaját nem volt képes megenni. 
Ő természetesen nem tudott mást mondani, mint amit az este is. Tudatosan figyelve magát, úgy érezte, hogy ott kellett megállnia.
Még vagy háromszor kérdeztem rá, más-más szóhasználattal, de mindvégig azon lovagolva, hogy EGY kanálnyi kaját hagyott a tányérban. Még ha az történt volna, hogy egy fél tányérnyit, akkor megértem. (Biztos lehetek benne??!) Vagy ha azzal az indokkal hagyja ott, hogy reggel megeszi... vagy ha inkább belehúzta volna a szemetesbe azt a kevéske maradékot.
Még azt is megfigyeltem, hogy ez abból a szempontból is sért - ahogy valószínű jó anyámat, nagyanyámat, és a szer-et(et)ő rokonokat -, hogy 'nem tiszteli a főztömet', hogy 'minek is főzök?' és efféle újabb ítéletek bontakoztak ki.
S miközben a különféle sérelmek jöttek elő, érzékeltem, hogy egyre indulatosabbá válok. A hangomat is egyre fentebb emeltem. Már-már egyfajta hisztéria szintjéig jutottam.
Egyre hevesebben tört ki belőlem az ítélkezések sora, ami meghökkentett. 
Aztán hirtelen leesett, összeállt a történet. Most, a menzesz előtti időszakban különösen nehéz megállnom, hogy csak annyit egyek, amit nem tartok túlzásnak. Ha még napközben sikerül is fékentartanom magam, este, munka után valahogy nehéz megállnom egy normálisnak vélt mennyiségnél. 
Tegnap este is többet ettem, mint szerettem volna, így a párom által mutatott példa irritált. Mi az, hogy meg tudja állni, hogy nem eszik meg az utolsó EGY kanál ételt, míg én két tányér után is alig tudom megállni, hogy ne zabáljam degeszre magam?!

Érdekes része még az esetnek, hogy reggel egy másik történet is irritált - csak kevésbé. Ez pedig az volt, hogy a kedvesem két kakaóscsigát is bevágott egymás után. Rögtön feltűnt, hogy ez ugyanannak a dolognak a másik oldala: nem tud megálljt parancsolni magának - ahogy én sem...

A táborban kaptunk egy-két hasznos tanácsot, hogy miként lehet ráfigyelni arra, hogy hogyan viszonyulunk a kajához, az evéshez, az éhséghez. Mindezeket a tábor után is sikerült némileg szemmel tartani. Ott - "védett" környezetben - egyszerűbbnek tűnt, könnyedebbnek. 
Azt hiszem, hogy ez a történet is felhozott egy-két megvizsgálandó hiányénecskét, pl azt, aki nem tudja megállni, aki nem kitartó. És külön programként még tervezem, hogy több figyelmet szentelek annak a testi érzetnek, ami ilyenkor, menzesz előtt aktivizálja a zabáló Ént. :)

Venni vagy nem venni, ez itt a kérdés

Egy hónapja költöztünk össze a párommal. Igaz, hogy már hónapokat együtt, többnyire egy fedél alatt éltünk, de most történt csak meg a 'hivatalos' összecuccolás. A rezsiköltségek elosztása egyértelműen elhatározódott, de a kajával kapcsolatos költségek még megbeszélés tárgyát képezik. S ez jelentős mértékben érinti a bevásárlások mikéntjét, hogyanját is. 
Nagy általánosságban úgy vélem, hogy én vagyok az, akinek erre jobban van ideje és módja kettőnk közül. Illetve van benne rutinom is. Ezért többnyire én csinálom, ami azt is jelenti - még egyelőre -, hogy az, amit költök, az én zsebemből cseng ki. Ez nem azt jelenti, hogy én fogok fizetni mindenért, csak még nincsenek letisztázva a dolgok. Ennek ellenére érzékelek ezzel kapcsolatban bizonyos aránytalanságot, ami már párszor kivágta nálam a biztosítékot. Így történt ez tegnap is. Az új az volt a dologban, hogy amikor a testi érzeteimre figyelve ágynak dőltem, és befelé figyeltem, akkor megláttam, hogy saját magam hasznosságának, értékességének a felbecsülésére (is) használom a bevásárlást.
Ránéztem, hogy Mi lenne abban a félelmetes, ha a párom csinálná a bevásárlást, főzést? Az jött ki belőle, hogy "munka nélkül" maradok, s hasznavehetetlennek érezném magam.
Hogy mégis jobban utána járjak, hogy mi lapulhat meg még itt, úgy gondoltam, hogy elvégzek egy Munkát. Érdekes volt megfigyelni, hogy a Munka végzése közben többször támadt olyan érzésem, hogy el kellene mennem bevásárolni valamit (pl már csak két liter tej van itthon, venni kéne még... , venni kéne még dinnyét, mert amit tegnap vettem, az elég jó áron volt és nagyon finom), illetve főzési ingerenciáim is támadtak. Valószínűsítem, hogy a főzéssel kapcsolatos hiedelmeimet, értékrendemet is érdemes lesz majd felülvizsgálni.
De most íme a Munka:

A PÁROMNAK JOBBAN KELLENE ÉRTÉKELNIE, HOGY BEVÁSÁROLOK

1, Igaz ez?

Igen. 
2, Teljesen biztos lehetsz benne, hogy ez igaz?

Igen. 
3, Hogy reagálsz, amikor elhiszed ezt a gondolatot?

Mérges leszek, agresszívvá válok. A gyomromban jelenik meg testi érzet. 
3c, Milyen múltbeli vagy jövőbeli képek jelennek meg a fejedben, mikor elhiszed ezt a gondolatot?

Múltbeli esetek, amikor anyumnak bevásároltam havonta, hogy ne szenvedjen hiányt a távollétemben. Sok bevásárolni való hazacipelése akár Budapestről (180 km! - igaz vonaton, de akár 10-20 kg is), mert itt olcsóbb.
Gyerekkoromban utáltam bevásárolni menni. Akkoriban még nem volt önkiszolgáló, hanem az eladónak kellett mondani, hogy mit szeretnék. A mai napig sem tudom biztosan, hogy miért okozott ez akkora gátlást bennem. 
3e, Hogyan bánsz az adott személlyel (és másokkal), amikor elhiszed ezt a gondolatot?

Haragszom rájuk, mert nem értékelik eléggé, nem fejezik ki, hogy milyen hálásak azért, amit teszek. Agresszívá válok, gúnyolódok, így kicsinylem le a másikat, hogy nem képes megtenni, amit én igen. - Most látom csak, hogy a másik visszafogottsága, képtelensége, hogy nem érez határozott késztetést a bevásárlásra, milyen fegyvert ad a kezembe, hogy mennyire jól jön nekem. Azzal, hogy gúnyolódom, fenntarthatom ezt az állapotot, hiszen ez nem fogja arra ösztönözni, hogy tegyen ellene. Így továbbra is felmagasztalhatom magam az ebbéli tevékenységben. 
3f, Hogyan bánsz magaddal, amikor elhiszed ezt a gondolatot?

Dühös vagyok, hogy kiszolgálom a másikat, miközben nem vagyok elismerve. S ezt újra és újra megteszem, nem tanulok a hibáimból.
Áldozatként tekintek magamra, hogy mennyit fáradok, s még csak értékelve sem vagyok. Hogy nem foglalkoznak velem. Miután dühös és agresszív leszek, ez különösen igazzá is válik. 
Vajon mi abban a félelmetes, ha foglalkoznak velem???
Elsőnek az jött volna, hogy "hát az, hogy akkor szerethetőnek érezhetem magam, miközben nem vagyok az". Aztán megjelent előttem képileg a múltból, hogy miután kikönyörögtem, hogy ne kelljen óvodába menni, s otthon voltam egyedül, milyen jól elvoltam magamban. Hogy - úgy szólván - azt csinálhattam, amihez kedvem volt. Viszont, ha foglalkoznak velem, akkor egyrészt beleszólnak abba, hogy mit és hogy csináljak. Másrészt megbírálják, hogy amit csinálok, az hogy rossz és nem helyénvaló. 
3h, Mitől félsz, mi történne, ha nem hinnéd el többé ezt a gondolatot?

Hogy nem kapnék dícséretet, elismerést. Nem értékelnék, amit csinálok. Nem foglalkoznának velem. Hogy kihasználnak. Hogy rengeteg erőt, energiát, pénzt fektetek be, s közben csak áltatom magam, hogy azt kapom, amire vágyok. 
3k, Mire nem vagy képes, amikor elhiszed ezt a gondolatot?

Jó szemmel nézni, hogy a másik fogyasztja azt, amit én szereztem be. Hálaként, örömként értékelni, amikor jó ízzel eszik abból, amit vettem, főztem.
Nem vagyok képes kellően értékelni azt, amikor a másik vásárolt be, vett valamit. 
3l, Mit kapsz ettől a gondolattól? Milyen hasznod származik belőle?

A vélt igazam támasztom vele alá. Sajnáltathatom magam. Van okom a duzzogásra, haragra, gúnyolódásra. 
3m, Mi mindent nem kell megtenned, mi minden alól ad felmentést, amikor elhiszed ezt a gondolatot?

Nem kell saját magamat értékelnem, hisz magamra nem lehetek büszke, magam iránt nem lehetek hálás, nem szerethetem, becsülhetem magam. Csak sajnáltathatom.
Nem kell meglátnom, hogy mire használom a bevásárlást, mint tevékenységet. Hogy eszköz arra, hogy mások értékelését, megbecsülését, figyelmét kivívjam. 
3p, Mire használod ezt a gondolatot?

Elhihetem, hogy az általam végzett bevásárlás hasznos, értékes, szükséges. 
3r, Mit hihetnék magamról? Milyen pozitív címkéket illeszthetnék magamra, ha elhiszem az adott gondolatot?

Hogy jól csinálom. Hogy jól tudok bevásárolni.

Mit jelent jól bevásárolni?...Hm... Nézzük inkább, hogy lehet rosszul bevásárolni?
- olcsón szart veszek
- drágán veszek szart
- máshol olcsóbban megvehettem volna ugyanazt
- máshol ugyanazért a pénzért jobbat kaphattam volna
- olyasmit vettem, amire nincs szükség
- kevesebbet/többet vettem, mint amit kértek, amennyi kellett volna
- nem azt vettem, amit kértek, amire szükség lett volna

4, Ki lennél az adott gondolat nélkül? 

Nem hinném el, hogy bármilyen elismerésre szükségem van. Így nyugodt állapotban maradnék.

MEGFORDÍTÁSOK

1. A páromnak nem kell jobban értékelnie, hogy bevásárolok
- annyira értékeli, amennyire, ez az ő dolga
- én fújom fel, hogy MEKKORA dolog bevásárolni, a párom normálisan kezeli
- lehet,nem is vásárolok olyan jól, mint ahogy hiszem
2. A páromnak jobban kellene ócsárolnia, (a)hogy bevásárolok
- ha ezt tenné, lehet, hogy nem költenék olyan sok pénzt (még ha akciós termékekre is)
- ha ócsárolna, s ezáltal egy más szemléletet érzékeltetne, akkor lehet, hogy megváltozna a vásárlási szokásom, s többet spórolhatnék
- ha ócsárolná, ahogy vásárolok, akkor lehet, hogy ráhagynám az egészet, s így nem lehetne elvárásom, hogy azért magasztaljon, mert én csinálom

Felteszem, hogy a spórolást is, mint koncepciót meg kell vizsgáljam. Vagyis mi a legrosszabb, ami történhet, ha nem spórolok a bevásárlásoknál? Mi a félelmetes abban, ha elherdálom a pénzt?
 
3. Nekem kellene jobban értékelnem, hogy bevásárolok
- nem kellene magamat szapulnom, ha hibázok a bevásárlásnál, ha "nem jól" vásárolok be
- értékelnem kellene a képességemet, hogy be tudok vásárolni, holott ez nem volt mindig így, sőt nagy ellenállásaim voltak ezen a téren
- "jobban értékelni" = a helyén kezelni a bevásárlást; nem értékelni sem túl, sem alul
4. Nekem kellene jobban értékelni, hogy a párom bevásárol
- értékelnem kellene, hogy eszébe jut, nem felejti el, ha kell valami, s kapható rá, hogy megvegye
- nem értékelem kellő arányában, amikor ő vásárol be, hogy ez neki milyen fáradtsággal jár, hogy mennyit költ
- értékelnem kellene, hogy nyitott rá, hogy a bevásárlás terheiből átvegyen a maga módján, még ha ez nem is feltétlen jár együtt azzal, hogy olcsón vásárol
- amikor ő vesz valamit, azt hajlamos vagyok nem észrevenni, lekicsinyleni

Úgy vélem, elsőre, van itt pár hiányÉn, ami keresgélni lehet majd:
- aki hasznavehetetlen
- akivel (nem) foglalkoznak
- akinek hálásnak kell lenni
- aki nem jól csinálja a bevásárlást

Bizonytalan vagyok vagy mégsem?!?

Annyiszor előfordult már az életben velem, hogy most már muszáj volt ránézni a Munkával, hogy mi történik bennem olyankor, amikor valaki elbizonytalanít. Ez történhet úgy, hogy valami olyasmit mond, amit nem vettem számításba. Kérdezhet olyasmit, ami olyan területeket igyekszik feltárni, amit nem jártam körül.
Az elbizonytalanodás adott esetben (nem tudom, hogy ez az általános tendencia vagy sem) azzal jár, hogy elveszítem a lelkesedésem, érdeklődésem. Rám telepszik valami elkedvetlenedős energia, amitől  úgy érzem, hogy nincs értelme semmibe belefogni.

Hogy a végére járjak, egy új fajta, adott helyzetre vonatkozó ítélkezőlapot töltöttem ki.


1. Ebben az adott helyzetben, ki dühít, keserít el, okoz feszültséget benned, és mivel? 
Haragszom X-re, mert elbizonytalanít, mivel megváltoztatta a véleményét.


2. Ebben a helyzetben, mit akarsz, min változtasson, mit tegyen ez a személy? 
Az akarom, hogy X bízzon bennem, lelkesítsen.

3. Ebben a helyzetben, milyen tanácsot adnál neki? 
X-nek nem kellene a korábbi álláspontját megváltoztatnia.


4. Ahhoz, hogy te boldog legyél ebben a helyzetben, mire van szükséged, mit gondoljon, mondjon, érezzen vagy tegyen ő? 
Arra van szükségem, hogy X támogasson az elképzelésemben.


5. Miket gondolsz róla ebben a helyzetben? Készíts listát! 
Fél a döntésektől. Perfekcionista.


6. Mi az, amit ebben a helyzetben vagy ezzel kapcsolatban soha többé nem akarsz újra átélni? 
Soha többé nem akarom, hogy bárki elbizonytalanítson,  s hogy elveszítsem a lelkesedésem.


Újra átolvasva az egészet, figyeltem, hogy melyik a legerősebb. Végül az alábbi állítást emeltem ki:

X-NEK (itt jó pár név szerepelt a listámon) TÁMOGATNIA KELLENE AZ ELKÉPZELÉSEMBEN

Hát akkor lássuk, mi sül ki!

1, Igaz ez?

Igen.

2, Teljesen biztos lehetsz benne, hogy ez igaz?

Igen.

3, Hogy reagálsz, amikor elhiszed ezt a gondolatot?

Ha úgy érzem, nem támogatnak, akkor könnyen elvesztem a lábam alól a talajt. Elbizonytalanodom. Elvesztem a lelkesedésem, érdeklődésem.

3c, Milyen múltbeli vagy jövőbeli képek jelennek meg a fejedben, mikor elhiszed ezt a gondolatot?

Olyan múltbeli esetek, amikor valami iránt belelkesedtem, de anyum beszólt valami durvát, kétségbevonta az értelmi képességeimet, ami aztán a kedvemet szegte. Vagy amikor az exem olyan kérdésekkel bombázott, amikre nem tudtam a választ, s így elbizonytalanodtam abban a dologban, amibe nagy lelkesedve belevetettem magam, s amire a kérdések vonatkoztak.

3e, Hogyan bánsz az adott személlyel (és másokkal), amikor elhiszed ezt a gondolatot?

Haragszom rájuk, mert nem bátorítanak, visszafognak. Így ha valamibe bele akarok vágni, akkor inkább be se számolok róla, csak csinálom a saját fejem után, s végül kész tények elé állítom őket.

3f, Hogyan bánsz magaddal, amikor elhiszed ezt a gondolatot?

Dühös vagyok magamra, mert hagyom, hogy mások befolyásoljanak. 

3h, Mitől félsz, mi történne, ha nem hinnéd el többé ezt a gondolatot?

Na, ez durva! Hogy valami hülyeséget csinálok. Hogy nem fogom jól megoldani a dolgot, s majd jönnek a beszólások, hogy "ugye, megmondtam?", s így majd butának, hozzá nem értőnek stb. fogom érezni magam.

3i, Kinek a dolgával foglalkozol éppen, amikor elhiszed ezt a gondolatot?

X dolgával, de ez most nem hat meg.

3k, Mire nem vagy képes, amikor elhiszed ezt a gondolatot?

Hogy meglássam, hogy teljesen elég, ha magamban bízok. Hogy nincs szükségem más támogatására. 

3l, Mit kapsz ettől a gondolattól? Milyen hasznod származik belőle?

Mást okolhatok azért, ha én magam elbizonytalanodom.  Ha azt gondolom, hogy szükségem van mások támogatására, egyetértésére, akkor ezzel a fontosságukat emelhetem ki számukra is, hogy NEKEM számít a véleményük.

Ha támogatnak, akkor kisebb a rám háruló felelősség, hiszen egyetértetenek.

3m, Mi mindent nem kell megtenned, mi minden alól ad felmentést, amikor elhiszed ezt a gondolatot?

 Nem kell bízni magamban, értékelni magam és az elképzeléseimet.

3n, Mitől véd meg ez a gondolat?

Hogy ne kövessek el hülyeségeket. 

Ha a számomra fontos emberek egyetértenek velem és támogatnak, akkor később nem hülyézhetnek le, nem vonhatnak felelősségre, nem szidhatnak, hiszen támogattak.

Ha valami rosszul sül el, és ők támogattak, akkor akár én (is) hibáztathatom őket miért nem akadályozták meg, miért nem léptek, szóltak időben.

3r, Mit hihetnék magamról? Milyen pozitív címkéket illeszthetnék magamra, ha elhiszem az adott gondolatot?

Hogy jól csinálom. Hogy rendben van a dolog úgy, ahogy a fejembe vettem. 

4, Ki lennél az adott gondolat nélkül? 

Nem bizonytalanodnék el. Lelkes tudnék maradni. Amit mondanak, azt csak mint plusz információ kezelném.

MEGFORDÍTÁSOK

1. X-nek nem kell támogatnia az elképzelésemben
 - vannak elképzelések, amikben teljesen biztos tudok lenni
- nem támogat, mert nem az teszi (valóságpróba)
- ha nem támogat, akkor van esélyem, hogy meglássam, hogy nincs is szükségem rá, csak arra van, hogy magamat támogassam
2. X-nek meg kellene gátolnia az elképzelésemben
- ha meggátolna, lehet, hogy az adna egy jóval nagyobb lendületet, hogy csináljam (csakazértis)
- ha tényleg akkora hülyeséget csinálnék, akkor jobb, ha meggátol
3. Nekem kellene X-t támogatni az elképzelésében
- talán támogatásnak számít, hogy elfogadom, hogy X-nek lehet eltérő véleménye
- észreveszem, hogy én sem vagyok mindig támogató, sőt erre akár vannak készen elképzeléseim is, hogy miért nincs rá szükség (holott lehet, hogy igen)
4. Nekem kellene magamat támogatni az elképzelésemben
- ahhoz, hogy ne bizonytalanodjak el, elég lenne, ha magam mellett állnék
- be kellene látnom, hogy tévedhetek, hibázhatok

Akkor most fordítsuk meg az ítélkező lapot:

Haragszom magamra, mert elbizonytalanítom magam, mivel megváltoztatom a véleményem (ha X azt teszi). Az akarom, hogy bízzak magamban, lelkesítsem magam. Nem kellene a korábbi álláspontomat megváltoztatnom (csak azért, mert X azt teszi). Arra van szükségem, hogy támogassam magam az elképzelésemben. Félek a döntésektől. Perfekcionista vagyok. Soha többé nem akarom, hogy elbizonytalanítsam magam,  s hogy elveszítsem a lelkesedésem.

Hááát, igen :)

A slusszpoén kedvéért még ránéztem arra, hogy mi a félelmetes abban, ha ....
- nem vagyok lelkes : így maradok, nem tudok hinni semmiben, magamban, színtelen, szomorú, értelmetlen élet, nem látom a dolgok pozitív oldalát, mindent sötétben látok, motiválatlan vagyok, nem megyek semmire
- lelkes vagyok: nem vagyok elég körültekintő, elég alapos, hirtelen, meggondolatlan vagyok, 
 - bizonytalan vagyok: lemaradok valamiről, két szék között a padlóra ülök, rosszul választok (hiszen egyikben sem vagyok biztos)
- biztos vagyok: talán nem veszek tudomást minden tényezőről, mert szemellenzősen látok, nem veszek tudomást minden eshetőségről, nem lehet eltántorítani az elképzelésemtől

Egyébként most ezzel a Munkával állt össze, hogy valójában ez az elbizonytalanodás annak köszönhető, mert elhiszem, úgy gondolom, hogy JÓL KELL CSINÁLNOM. Jól kell megoldanom a helyzetet. Jól kell döntenem. Vagyis nem tévedhetek. Nem hibázhatok. Mert csak úgy vagyok elfogadható..? 

Na ez az, amikor be kell vetni az Élő Önvizsgálatok fegyvertárát :)

Anya csak egy van

Tegnap volt alkalmam élőben megtapasztalni, hogy mit is jelent az, ha nem értelmeződik már (az ÉÖ hatására) az egyik hiányénem.
A történet úgy volt, hogy - mint már hosszú évek óta nagyon sokszor - anyummal belegázoltunk egymás lelki világába. Eddig a történet általában úgy végződött, hogy összementem kicsibe, megszeppentem - ez mondjuk enyhe kifejezés -, hogy anyám (a hatalmas, a mindenem, életem értelme - lehet, hogy ez tök gáz, de tényleg mintha így értelmeződne a tudatalattimban) elutasít, megvonja tőlem a szeretetét.
Hiába éreztem korábban többször is, hogy igazságtalan velem - mert ő legalább annyira megsebzett, mint én őt - valahogy nem tudtam kiállni a (vélt) igazam mellett. A hangom elcsuklott. Ha sírni kezdtem, kigúnyolt. Összementem kicsibe, de ez őt nem hatotta meg. Iszonyatos energiák mozdultak meg egy-egy ilyen összecsapásban, amik tegnap ugyanúgy megjelentek. De... elmaradt, hogy kicsinek éreztem volna magam, akit elutasítanak. Miután a közös hang felvételére irányuló kísérleteimet durván elutasította, kikeltem magamból, s kikiabáltam magamból a sérelmemet. Lehet, hogy a kiabálás nem a legjobb módszer, de így jött. Volt néhány "baszd meg" is, ami különösen nem szokásom anyámmal szemben. Asszem, hogy a kiabálásnak az oka a több év óta lenyelt sérelmek által keltett düh volt.
A történet nem végződött nagy egymásra találásban. De részemről mégis úgy érzem, hogy bennem lejátszódott egy magamra találás. Megvédtem egy részemet, egy kicsi énemet, akinek már elege lett a basztatásból.

 Egy nap múlva....

Van a történetnek folytatása!!!

Előzetesben: ha anyummal valami hasonló összecsapás volt, aminek a vége hasonló, vagyis hogy elviharzottam otthonról, akkor napokig, hetekig nem beszéltünk telefonon. Aztán az egyikünk - legtöbbször én - bátortalan kísérletet tett a kapcsolatra, ami valahogy mégis létrejött.

A mostani eset után, hogy végre kiadtam magamból azt, ami bennem volt, még rosszabbra számítottam.
Ezzel ellentétben tegnap telefonált anyum, és teljesen normális hangon (nem számonkérően, nem kioktatóan, mint korábban) szólt, hogy ne aggódjak miatta (egy hétig kórházban volt), jól van, és még pár apróságot megbeszéltünk. Nem volt letolás - igaz én se éreztem magamat bűnösnek. (Megjegyzem arra z énre is UIztunk korábban, aki elrontja.)
Mindazonáltal a csodával érzem határosnak, hogy ilyen rövid időn belül, ilyen hangvétellel tudtunk egymással beszélni. Ráadásul ő keresett! Szóval hálás vagyok ... 

Júliusban történt

Tekertem ma át a szomszéd városba, amikor feltűnt, hogy ezernyi gondolat rakott fészket a fejemben,s javába dúl bennem (már megint) a sztori-gyártás. Ekkor - az automatizmus már működni látszik - befelé kezdtem figyelni, hogy mi zajlik a testemben. Feltűnt, hogy úgy szólván semmi. Még mielőtt gyanússá kezdett volna válni a dolog rájöttem, hogy voltaképp semmi bajom. Csak a megszokott gondolattömeg ragadt magával, de már nem olyan szinten, hogy behúzott volna. Vagy legalábbis nem volt porondon egyik hiányénem se. Így aztán békésen tekertem tovább, élvezve a kék eget, s az út mentén a bólogató nyárfákat.

Gondolkodtatva vagyunk

Az ember tényleg mindig azt kapja, amire épp szüksége van. És nem kell félni, hogy bárki bárkinek árthat, mert mindeki csak akkorát kap, amennyit elbír.

Kati mama is azt mondja, hogy gondolkodtatva vagyunk. Nem vagyok benne biztos, hogy azt értem alatta, amit ő gondolt, de ma reggel egy érdekes kis összezizzenés fogalmazódott meg bennem.

Hogy honnan indítsam a történetet, nem is tudom, hiszen ami van, az egy folyamat része. S ki tudja, hogy ez a folyamat honnan indult.... Onnan, hogy reggel Adyashanti írását olvastam (Kegyelembe esni), majd megélhettem, hogy a kedvesem keze által simítva elfogadom a testemet, s ettől hatalmas oldódás történt bennem? Esetleg messzebbről? Onnan, hogy volt ez a hétvégi elvonulás? Vagy hogy önmunkás útra léptem? Vagy amikor a Tantra útjára tévedtem? Vagy amikor megszülettem? Esetleg amikor a világ keletkezett?? De azt hiszem, hogy a kezdet nem is fontos. Ezt is csak elme – amiről tegnap egy olyan felismerésem volt, hogy nem is létezik, de most mégis kell hívni valahogy :) - tartja fontosnak. Mármint hogy valaminek lennie kell elejének, közepének és végének. Különösképpen ha az egy történet.

Szóval inkább a dolgok közepébe vágok! A tény: kedvesem keze (vajon ez tény??!) simította a testemet. S míg bennem egy önmagam elfogadásával kapcsolatos oldódás játszódott le, az ő fejében egy olyan sztori futott, hogy kihasznál engem. Különösnek tűnt, hogy ahhoz a csodához, ami bennem lejátszódott, neki ilyen történet kapcsolódik. Egy villanással később azon kaptam magam, hogy szóra nyílik a szám, s magyarázom, hogyan is zajlódhatott le ez őbenne.

Vagyis a testünk – a drága, intelligens testünk, mert tényleg az! – cselekszik. Önkéntelenül, öntudatlanul. Majd az elménk – a kedves, drága – utólag értelmezi a történést, ahogy szokta. Ez annyira gyorsan történik, hogy szinte úgy tűnik, hogy az értelmezés zajlott le hamarabb, ami épp ezáltal már nem is hívható értelmezésnek, hanem inkább mondható indoknak, kiváltó oknak.

Ahogy ezt kimondtam, már jött is az emléke annak a kísérletnek, amiről korábban hallottam, olvastam. A kísérletben azt vizsgálták, hogy egy döntéshozatalnál az agy adott területei mikor aktivizálódnak, mert ez utal arra, hogy hol és mikor történik meg a döntéshozatal. S az érdekes az volt, amikor kiderült, hogy a gondolat a döntésről az elmében 6 mp-cel azután jelent meg, mint ahogy az agyban érzékelték a „döntést”.

Egy weboldalon így találtam meg a kísérlet összefoglalását:

A kísérleti alanyt betolják egy CT letapogatóba, ami az agy működését rögzíti. Ekkor a kezébe adnak két kapcsolót. Ezt követve a kísérleti alanynak különböző témákban tárnak fel kérdést igen-nem döntési lehetőséggel, amikor is az egyik vagy másik nyomógombos kapcsolóval visszajelzi döntését. Mindeközben a CT kijelzi az agy működését. Az agy középső részén vagy egy terület, a – videón kék és sárga színekkel jelölve – ez a terület árulkodik arról, hogy mi lesz a döntés. A kék tartomány akkor aktivizálódik, amikor a kísérleti alany a bal gombot készül megnyomni. A sárga tartomány pedig, amikor a jobbat. A döntéshozás helye tehát ismert, az idejének a meghatározása pedig a kísérlet célja. A kísérletezők szeme előtt derül ki, hogy ki hozza a döntést, a kísérleti alany tudata, vagy pedig a tudat nélküli szürke állomány neuron aktivitása.

A kísérlet szerint a döntés meghozatala előtt 6 teljes másodperccel a kék vagy sárga terület aktivizálódik, azaz 6 másodperccel korábban meghatározható, hogyan fog a kísérleti alany dönteni. Ebből nyilvánvalóan kiderült, hogy az emberi tudat, alá van rendelve a tudattalan agytevékenységnek.

Korábban ez a kísérlet némileg mást mondott nekem. Azt már nem részletezném hogy mit, de ma reggel azt láttam benne bizonyítottnak, hogy az elme, mint értelmező gépezet funkcionál. (Megjegyzem ezt C.Chabris – D. Simons: A láthatatlan gorilla c. könyvében olvasottak is megerősítették,) Vagyis teszünk valamit, s a gondolat arról, hogy megtettük – vagyis inkább, hogy megteszem – árnyalatnyival később kerül csak elő.

A kísérletetben ezt úgy képzelem el, hogy a kísérleti alanynak az volt a feladata, hogy döntsön: a bal vagy a jobb gombot nyomja-e meg. A bal gomb megnyomódott, így az elme - kis csúszással, de mégis csak utólag - értelmezte: a bal gombot választom. Nem hiába: az elmének szüksége van arra, hogy elhiggye, hogy ő dönt, ő választ.

Ebben az esetben olyan egyértelműnek tűnik, hogy mi történt. Az elme elhitte, hogy választania kell (ez a feladat), s mivel a feladat két esélyes volt, így okkal gondolhatja, hogy egyszerűen csak elvégezte a feladatát, megnyomta a két gomb közül az egyiket.

De emlékezzünk csak, hogy hány olyan eset ér minket az életünk folyamán, amikor nem is igazán értjük, hogy mit miért tettünk úgy, ahogy tettünk! Az elme logikusan „történik”, az élet nem. Történnek velünk dolgok, belekerülünk helyzetekbe, amikben csinálódtatunk valamit. És sokszor ott állunk utána összezavarva, hogy ez meg hogy történt, hiszen ha az elmét használva tettük volna a „dolgunkat”, akkor tuti, hogy másképp tesszük. Teszem azt fel, életveszélybe kerül valaki, s olyan súlyokat is képessé válhatunk megmozgatni, amit „józan ésszel” nem tudnánk felemelni. 

Vagy eszembe jut egy részlet Richard Bach: Illúziók c. könyvéből, hogy a tanulás folyamata is csak illúzió:

„- Egyszerűen csak el kell hagynod a gátlásaidat, és azzal a hiedelmedet, hogy nem tudsz gitározni. Nyúlj a gitárhoz úgy, mintha életed egyik tartozéka lenne, aminthogy az is, egy másik, alternatív létidődben. Tudd, hogy úgy van rendjén, ha jól játszol rajta, hagyd, hogy nem tudatos éned vegye át az irányítást az ujjaid fölött, és játssz.

- Olvastam én valamit erről, a hipnózisos tanulásról, amikor a tanulóknak azt mondják, hogy ők művészek, és tényleg úgy zenélnek, meg festenek, meg írnak, mint a legnagyobb művészek.

- Kemény feladat ám az, Don, hogy eresszem szélnek, amit tényként tudok, hogy ugyanis nem tudok gitározni.

- Akkor kemény feladat lesz számodra a gitározás. Évekig kell majd gyakorolnod, amíg megengeded magadnak, hogy jól csináld, amíg a tudatos agyad azt mondja majd, most már eleget gyötörted magad, megszolgáltad a jogot, hogy jól játssz a hangszeren.”

Ahogy eddig jutottam, beugrott egy másik könyben (Aronson: Társas lény) olvasott történet, ami az elme önigazoló képességét volt hivatott bemutatni.

„Képzeljük el, hogy meghipnotizálnak egy fiatalembert, Samet. A hipnotizőr poszthipnotikus szuggesztió útján azt a parancsot adja neki, hogy amint az óra négyet üt, 1. menjen a szekrényhez, vegyeki és öltse fel az esőkabátját és a vízálló cipőjét, 2. fogjon esernyőt, 3. menjen nyolc sarkot az ABC-áruházig és vásároljon hat üveg whiskeyt, majd 4. menjen haza. Még azt is megmondja neki, hogy amint belép a lakásába, „fel fog ébredni”, és újra önmaga lesz.

Amikor az óra négyet üt, Sam azonnal elindul a szekrény irányába, felveszi az esőkabátját és a vízálló cipőjét, ernyőt ragad és lemegy, hogy whiskeyt vegyen. Néhány furcsa dolgot veszünk észre ezzel az akcióval kapcsolatosan: 1. tiszta, napsütéses idő van, egy felhő sincs az égen, 2. félsaroknyira van egy kis üzlet, ahol ugyanannyiért lehet whiskeyt kapni, mint a nyolc saroknyira lévő szupermarketben, 3. a fiatalember nem iszik.

Sam hazaérkezik, kinyitja az ajtót, belép a lakásába, felébred az „álomból”, észreveszi, hogy ott áll esőkabátban és vízálló cipőben, az egyik kezében esernyőt tart, a másikban pedig egy jókora bevásárlótáskát hat üveg whiskeyvel. Egy kicsit zavarodottnak tűnik. Barátja, a hipnotizőr megszólal:

• Helló, Sam, hol voltál?
• Csak lementem a boltba.
• Mit vettél?
• Hát...hát... úgy látszik, ezket a whiskeyket.
• De hát te, úgy tudom, hogy nem is iszol!
• Nem, nem...csak...csak... hát sokszor lesz nálam társaság mostanában, és egy csomó barátom iszik.
• De mi jutott eszedbe, hogy felvedd ezeket az esőcuccokat ilyen szép időben?
• Ja...ilyenkor az időjárás nagyon bizonytalan, és minden eshetőségre számítok.
• De hát egy felhő sincs az égen!
• Azt sose lehet tudni.
• Ja, az igaz... És hol vetted a whiskeyket?
• Hát.. ott... na, hát ott... szóval ott lenn a szupermarketben.
• Mi a csodának mentél olyan messzire?
• Hát azért... szóval azért, … mert olyan szép idő van, gondoltam, jól esik sétálni egyet.

Az emberek általában motiváltak arra,A valóság mindig kegyesebb, mint az a sztori, amit köréje szövünk. hogy igazolják saját cselekvéseiket, vélekedéseiket, érzéseiket. Amikor valaki valamit tesz, lehetőleg megpróbálja önmagát (és másokat) meggyőzni arról, hgy amit tett, logikus és ésszerű.

….

Stanley Schachter és Jerry Singer kísérletében a kísérleti személyeknek epinephrint fecskendeztek be. Akiket előre figyelmeztettek a gyógyszer várható hatásairól (szívdobogás, tenyérizzadás, kézremegés), azoknak értelmes magyarázat állt rendelkezésükre, amikor kezdték magukon észlelni a tüneteket: „hát persze, a gyógyszertől van”.

Akiket azonban nem tájékoztattak a gyógyszer utóhatásairól, azok nem tudták a tüneteket ilyen logikus és kézenfekvő módon megmagyarázni. De azért mégsem hagyhatták a tüneteket vaalmiféle igazolás nélkül – magyarázatként tehát elhitették önmagukkal, hogy túláradóan boldogok, illetve dühösek volak, attól függően, hogy a környezet éppen milyen szociális ingereket nyújtott számukra.”

Milyen izgalmas dolgokat vet fel ez a két kísérlet! Pláne, ha még hozzáveszem az előzőleg emlíett CT-vizsgálatosat is. Így önmunkásként – Byron Katie és Scott Kiloby módszerét ismerve – már sokkal másabb konklúzióra jutok. Testünk intelligensen cselekszik, érez, amit az elme gondolatokká értelmez, címkéket gyártva azonosít.

Honnan jön a cselekedetre buzdító parancs? A tudatalattiból? A kollektív elméből? Avagy cselekedtetve vagyunk valami nálunknál „hatalmasabb” által? Az ősz kaporszakállú az? Vagy a szarkeverő Univerzum? Ki tudja..Ahogy az sem tiszta, hogy mi a célja vele, ha egyáltalán van bármi is, ami motiválja. Valami mindent átfogó SZERETETként definiálható valami vezérelne minket, hogy egyesüljünk vele? Benne? Általa? ... mi mind.

És erről eszembe jut, ami annó olvastam Mohamed prófétáról, aki nem tudott olvasni, mégis a keze nyomán született meg Isten, vagyis Allah szava, a Korán. Meg Neale Donald Walsch, aki Istennel beszélget, és nem utolsósorban Scotty fiú, aki, hogy idézzem, amit Andi megosztott a könyvéből: „A felébredés utáni hetekben azon kaptam magam, hogy videó kamerát vásárolok, és egyik üzenetet rögzítem a másik után, melyekben a felébredésről és arról beszélek, mit is hagyott maga után. Mindezt anélkül, hogy bármilyen forgatókönyvre vagy utólagos szerkesztésre lett volna szükségem. Igazság szerint, semmit nem hagyott maga után. A múlt végleg elmúlt. Csak békesség, szeretet, öröm, tudatosság és üresség volt.”.

Ezek kirívó példának tűnnek, mert azt gondoljuk, hogy mi „nem tartunk még OTT”, ahol a „próféták”. Pedig a Létezés – vagy hívjuk akárhogy – rajtunk keresztül is cselekszik. S nem tudunk semmit másképp, máshogy – főként szebben, jobban, ügyesebben – csinálni. Mert nem létezik szebb, jobb, ügyesebb. Isten, a Létezés, az Univerzum rajtunk keresztül teszi a dolgát. Hogy ez az elmének, ami nem is létezik, nem tetszik, illetve néha nagyon is – az egy dolog. A lényeg: nem tudunk ártani, mert nincs olyan kategória – ezt is csak az elme teremti meg. Amit általunk tevődik, cselekvődik, mondódik, stb. az mind úgy van jól, ahogy van. Mert valamiért erre van szükség. Valaki ezzel támogatódik. Valakinek ez az ajándék adódik általunk. Aztán kezd vele, amit tud. Egy biztos: az élet kegyes, senki sem kap többet, mint amit elbír, mint amire szüksége van. Vagy ahogy Kati mama mondja: „A Valóság mindig kegyesebb, mint az a sztori, amit köréje szövünk.”