2018. augusztus 24., péntek
Szexuális vágy vagy önbizalomhiány?
Az utóbbi években két esetben találkoztam olyan helyzetekkel,amikor is egy párkapcsolatban élő nő a szexualitás hiányáról panaszkodott, de valahogy számomra hamisnak tűnt, így kérdésekkel igyekeztem kibontani a témát. Mindkét esetben a pár női tagjáról van szó, de szerintem ez nem csak a női nemnél működhet így, hanem a férfiaknál is.
Szóval mindkét nő már évek óta van a párkapcsolatában, s egyre sűrűbben panaszkodik a szexuális együttlét ritka voltára. Mindkét esetben a párjukat hibáztatják, hogy nem közeledik, illetve hogy nem történik semmi. Kiderül a beszélgetésből, hogy ezt a hiányt a párjuk felé is közlik, de nem érik el vele a hatást. Amikor mélyebben belemegyünk, kiderül, hogy felvetik ugyan a prolémát, de szexuális vágy nem fűti őket. Csak keveslik a strigulát az ágy fölött.
Olyannak látom ezeket a helyzeteket, mintha a nő már nem hinne a saját csábító erejében, nem hiszi már, hogy a férfi akarhatja. Nem hisz magában, mert nem tetszik saját magának, nem szereti magát. Lehet, hogy olyan módon változott a teste, amit nem fogad el. A szexualitás megtörténte viszont megadná neki azt az illúziót, hogy ő elfogadható, hogy kívánatos a másik számára, így kívülről megkaphatná az önbizalom-hiányára a gyógyírt. Mivel saját magát nem kívánja, ezért kívülről szeretné megkapni. Mivel magát nem tartja kívánatosnak, így a szexuális gerjedése is elmarad. S ha valaki nem gerjed, s nem hiszi el magáról, hogy kívánatos, akkor az nem igen tud valaki mást elcsábítani. Nincs ott az izzás, ami átragadhatna a másikra. Igy voltaképp odalyukad ki a dolog, hogy a nő talán nem is a szexet kívánja, hanem az elfogadást, hogy kell a másiknak.Hiszen az adott esetekben nem arról van szó, hogy a nő szexuálisan begerjedve talál elutasításra, hanem csak az együttléteket hiányolja. Az együttléteket, amik igazolnák a saját számára azt, hogy a másik vonzódik hozzájuk.
Tehát könnyen meglehet, hogy talán nem is a szexre vágyik., hanem arra, hogy vonzó nőnek lássák. Persze, ha már vonzó nőnek látnák, és annak is érezné magát, akkor az a tudat felgerjesztheti a vágyat a szex iránt is. Igy aztán eljuthatok addig a következtetésig, hogy valahol csak igaz, amikor azt mondja, hogy a szexuális együttlét hiányzik neki.
Hogy még mire másra használhatjuk a szexet? Hogy még mi minden pótlására szolgálhat? Például, hogy magamhoz kössek valakit, akitől remélem, hogy megadja nekem azt, aminek talán nem is vagyok a tudatában. Szerintem az egyik leggyakoribb motiváció a biztonság megszerzése lehet. Bár ez talán leginkább a nők esetében képzelem el. Férfi aggyal nem igen tudok gondolkodni. Bár szerintem a férfiaknál is az önbecsülésük egyik mérvadója a szexuális teljesítményük, vagyis, hogy mennyire jó pasik ők.
Gondolom, hogy ha egy párkapcsolaton belül már nem kapja meg az egyik vagy mindkét fél a gyógyírt az önbecsülésére a szexuálitás terén, akkor ez méginkább motiválja arra, hogy kívülről szerezze meg. Bizonyos esetekben van, hogy ha magunkat már nem is látjuk vonzónak, valakinek a szemében mégis meglátjuk a villanást, ami úgy kell már, mint szikkadt földnek a friss eső. Ilyenkor aztán könnyen el lehet csábulni, hogy a párkapcsolaton kívülről zsebeljük be a gyógyulást hozó igézetet.
Hogy mi lehet a megoldás? Szerintem a legdöntőbb, hogy szeressük magunkat, legyünk tiszában az értékeinkkel, de a hibáinkkal is. Ha nem akarom látni a hibáimat (amikkel egyébként valahol tisztában vagyok, de esetleg még magam előtt se szívesen ismerem be), akkor nem tudok rajtuk változtatni. Ha nem látom, hogy valójában mi motivál, akkor nem tudok a megfelelő irányban hatni. Tehát ezért nem árt a tudatosság, hogy tisztában legyünk vele, mi zajlik bennünk. Aztán még kell az önismeret, önbecsülés. Nem árt az őszinteség sem, hogy meg tudjuk beszélni a partnerünkkel, ami van. Nyitottság, hogy felvállaljuk a sötétebbik oldalunkat is.
És lehet, hogy nem árt valaki olyan tanácsa, aki ért ahhoz, hogy miként tegyük jobbá a szexuális életünket.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.