Watsu - egy álom valóra válik

Először egy ismerősömtől hallottam a watsuról. Egy olyan beszélgetés során bukkant fel ez az elnevezés, ami a magzatként megélt traumák feldolgozásáról szólt. Az ismerősöm arról mesélt, hogy amikor Amerikában tartózkodott, akkor próbálta ki a watsut. A terápia során olyan módosult tudatállapotba került, amiben a magzatként átélt "emlékeivel" szembesült, pontosabban, amit az anyukája élhetett át, amikor ő a pocijában volt.  A terápia után rá is kérdezett az anyukájától, hogy mit élt meg akkoriban, s ő visszaigazolta a transzállapotban átélt érzeteket.

A története után rákerestem a neten, hogy mi újság a hazai vizeken, vajon ez az Amerikában kifejlesztett, a shiatsuból eredeztethető vizi terápia már hozzánk is eljutott-e. Nagy örömmel tapasztaltam, hogy többen is végeznek Magyarországon is efféle kezeléseket.
A végső lökést ahhoz, hogy bejelentkezzek egy ilyen terápiára, az adta meg, hogy másik két ismerősöm is mesélte, hogy már kipróbálták, és jó véleménnyel voltak róla.

Az első watsu-élményem megélésére a gödi termálfürdőben került sor, ahol a zöldellő lombú fákkal övezett meleg termálvízben tökéletes ellazulásra van egyébként is lehetőség. Zsolt, aki végigvitt ezen a folyamaton, elmondta a főbb tudnivalókat. Leellenőrizte, hogy lebegek a vízen, majd felcsatolt a lábszáramra két pántot, ami segítette, hogy a lábaim ne süllyedjenek le.
Miután felvettem egy nyugodt légzési ütemet, ő rám hangolódott, lassan felemelt a víz tetejére, és megkezdődött a felejthetetlen "utazás", ami az órát nézve kb. 60 perces lehetett, de élményszinten maga volt az időtlen örökkévalóság.
Azzal, hogy becsuktam a szemem, hogy átadtam magam a lebegésnek, s hogy a hallásom tompává vált a beszüremlő víztől, a külvilág mindenféle aspektusát elvesztette. A medence, a strandolók, Göd és az egész általam ismert világ megszűnt létezni.
Amennyire csak tőlem tellett, arra helyeztem a figyelmemet, hogy mit érzek a testemben, anélkül, hogy értelmezném vagy gondolkodnék róluk. Teljesen persze nem tudtam elkerülni azt, hogy ne érzékeljem, ahogy Zsolt különféle lágy húzó, nyújtó és egyéb mozdulatokkal hatást gyakorol a testemre. A testemre, amit egyre inkább úgy érzékeltem, mint egy alaktalan masszát, egy csontozat nélkül rugalmasan, szabadon áramló akarattalan tömeget.
Fantasztikus volt, ahogy teljesen átadhattam a testem feletti irányítást. Ráadásul egy férfinak, akikben sohasem tudtam teljesen megbízni. (Ezt szoktam mondani, de mintha sántítana ennek a gondolatnak az igazsága. :) ) A tény, hogy valahol ebben a suhanó vizi táncban felbukkant az a gondolat, hogy "Milyen jó is megélnem azt, hogy teljesen rábízhatom magam egy férfira", illetve, hogy "Ilyen élményben engem még egy férfi sem részesített". Ez utóbbi gondolatot később úgy módosítottam, hogy "Hogy embertől még ilyen élményt nem kaptam".
Olyan volt ez számomra, mint megélni a tökéletes szerelmet, a nagy betűs Szerelmet. És azt hiszem, hogy nem áll nagyon távol az igazságtól, ha ezt a történést a szerelemhez hasonlítom, ami csak akkor tud igazán kialakulni, ha teljes Bizalommal fordulunk a másik felé. Ha mindenestől rá tudom magam bízni a másikra, ha totálisan átadom, megadom neki magam, akkor van, hogy mindenféle kontrollnak nyoma vész, s létrejön a tökéletes eggyé olvadás.
Valahol a folyamat során felbukkant egy gondolat, hogy "Jajj, ugye még nincs vége?!". Annyira jellemző ez a visszatérő gondolat, mely sokszor "remekül" meg tudja akadályozni azt, hogy jól érezzem magam, még akkor is, ha van rá mód és idő. Érzésem szerint ez is valami, a születési mátrixban rögzült érzéscsomag, amikor ugyanis nem hagytak a saját tempómban a világra jönnöm.
Szerencsére a gondolat csak átsuhant, nem rántott be a sztorimba, így továbbra is belemélyedhettem a folyamatba, ami hál'istennek, valóban nem ért még akkor véget. Folytatódott a csodás, időtlen szárnyalás, suhanás a végtelen téren át. Néha elcsodálkoztam, hogy hova tűnik a lélegzés... olyan mértékben lelassult, hogy már-már úgy tűnt, nincs is rá szükség.
Amikor aztán a végén csak beköszöntött a Vég, úgy tűnt, nincs is ennél természetesebb dolog. Érzékeltem, hogy Zsolt lecsatolja a pántokat a lábamról, majd a karjaiban tartva a medence széléhez vitt és ott talpra állított. Ez volt az előre megbeszélt jele annak, hogy a kezelés véget ért. Óvatosan nekitámasztott a medence falának, térdeimre nyomást gyakorolva, hogy biztosan álljanak. Majd gyengéden a fejemet is a medence szélének támasztotta. Miután karjaimat a mellkasomon összefűzte lassú mozdulatokkal hátrébb lépett. Tudtam, hogy ott van a közelemben, hogy türelmesen kivárja, amíg "magamhoz" térek, ami megnyugvást és biztonságot jelentett.
Ahogy ott álltam, érzékelni kezdtem a talpam, a lábujjaimat. Teljesen újszerű volt, mintha először tapasztalnám meg ezeket az érzéseket. Fura volt ráeszmélni arra, hogy az, amit ott érzek, azok a lábujjaim, a lábaim. Ahogy lassan rájuk nehezedtem, majd kinyújtottam a térdeimet, éreztem, hogy egyre biztonságosabban állok.
Ezután eszembe jutottak a kezeim. Hogy vajon milyen érzés az, amikor a két kezemet egymáshoz érintem. Így elkezdtem a víz közegében egymás felé közelíteni a két tenyerem. Ahogy összeértek, egy teljesen új megtapasztalás volt. Mintha az egész testemet most érzékeltem volna először. Az arcomhoz érintve a kezeim, egy újabb szokatlan érzetet fedeztem fel. Majd jött a gondolat, hogy ki kellene nyitnom a szemeim. A hangok, amik közben beszűrődtek a fülembe, nem kapcsolódtak össze bennem semmilyen mentális képpel, így ami a szemem elé tárult, szinte meghökkentően ismeretlen volt. Már csak a hangszálaim kipróbálása volt hátra, amik felett az irányítást átvenni nem volt egyértelmű. Főleg, hogy azt sem tudtam, hogy mik lehetnének azok a szavak, amik kellően ki tudnák fejezni azt az élménycsomagot, amit ezzel a felejthetetlen "utazással" tapasztaltam.


Ha az elbeszélésem felkeltette az érdeklődésed, akkor szívből ajánlom, hogy próbáld ki ezt a fantasztikus módszert.
Erdélyi Zsolt, akivel szerencsém volt a kezelést megtapasztalni, elérhetőségét ezen a honlapon találod meg: http://www.aquarelaxacio.hu/