A kérdést olykor nagy hezitálás vette körül, mely főként önmagammal folytatott vitában, önmagam marcangolásában jelent meg, és vitte az energiákat rendíthetetlenül.
A válaszok főként az alábbi két lehetőségben domborodtak ki:
-"A" válasz: JÓ kislányként hazautazok anyumhoz, ahol a segítségére vagyok, istápolom, rendbe teszem a lelkét (ezáltal megnyugtatom a sajátomat, hogy tettem érte valamit - vagyis bűntudat letudva)
- "B" válasz: ROSSZ kislányként (vagyis anyámmal nem törődve), ÉLEM AZ ÉLETEMET, csinálom azt, amihez kedvem van
Ahhoz, hogy ezt az utóbbit önmagam számára be merjem vállalni, kellett valami jó indok, valami olyan elfoglaltság, program, ami magyarázatként szolgálhat anyum számára, hogy most miért nem ő volt a fontosabb. Pl. ha kirándulni mentem, akkor igyekeztem színesen beszámolni neki arról, hogy milyen szép volt; ha valami csoportos programra mentem, arról is csak szépet és jót mondtam, hogy lássa mennyire hasznomra válik; vagy ugyanez, ha esetleg múzeumba vagy más kulturális programra mentem; volt, hogy felmerült egy vágyott párkapcsolat képe is, mert ha párom van (vagy netán már családom és gyerekeim), akkor jogosan mondhatom azt, hogy most ők a fontosak, nem pedig az, hogy hazamenjek.
A cél valahogy akként definiálódott, hogy eltépjem a láncaimat, hogy elszakadjak otthonról, hogy szabadon élhessem az életem.
Eltelt egy jó idő, mire végre megértettem, hogy ezek a magyarázatok nekem kellenek, hogy az anyum által támasztott elvárásokat én tettem magamévá, s alkalmazom magamra nézve, én várom el magamtól, s én kívánok ezeknek megfelelni - csak azért, hogy azt érezhessem, JÓ kislány vagyok. S ekként megszabadulhassak, megelőzhessem a kialakulását annak a bűntudatnak, ami akkor kezd kibontakozni, ha nem teszem meg, amit a kötelességemnek érzek.
* * * * * * * * *
Szóval van ez a két lehetőség (A és B), s érzem, hogy nagy ELLENÁLLÁS feszül közöttük, s mindkettőben ott rejlik valami hiányÉn, ami mozgatja.
Ma azt láttam meg, hogy két olyan elvárást vetítődik ki ebben a két lehetőségben, amik között nem lehet jól választani, tehát így is, úgy is pórul járok. Egyik sem hozhat teljes megnyugvást, így garantált a szenvedés.
Ha nem az A válasz mellett döntök, akkor simán jön a mardosó bűntudat, ha nem a B-nél kötök ki, akkor egyrészt haragudhatok magamra, hogy nem az életemet élem, hogy nem az utamat járom, hogy mások elvárásainak akarok megfelelni, másrészt sajnálhatom magam, mint áldozatot, aki nem élheti szabadon az életét.
Úgy érzem, ha megszűnik a motiváltság arra, hogy JÓ kislány legyek, ha nem tudom ezt az egészet értelmezni, akkor maga a ROSSZ kislányság is elveszti jelentőségét.
Vagyis ha már nem fogom tudni értelmezni azt, hogy mások mit vár(hat)nak el tőlem, s nem akarok ennek megfelelni, nem fogom ezek alapján KORLÁTOZNI MAGAM (csak azért, hogy például hogy a jóságomat érezhessem), akkor eltűnik a fontossága annak, hogy SZABADON élhessem az életem, hogy azt tegyem, ami nekem jó.
Olyan, mintha maga a JÓ kislányságnak való ELLENÁLLÁS teremtené meg a ROSSZ kislányságot, ez pedig a bűntudat által vezérelve gerjeszti a vágyat, hogy JÓ kislány legyek, így hozva létre egy ördögi kört, mely zakatol körbe, mint egy perpetuum mobile.
Másrészt a mardosó bűntudat ELFOJTÁSÁhoz szükség van arra, hogy a ROSSZ kislánykodás közben minél jobban érezzem magam, ezért eleve olyan helyzetek felé "menekülök", amiktől a FELOLDÓDÁSt várok, amik örömmel töltenek el, amiktől megnyugvást kapok, illetve ahonnan mégis jön valami visszajelzés, hogy JÓ vagyok.
Felmerül bennem a kérdés, hogy valójában mit akarok az élettől? Hiszen az életem egy részét az elvárásoknak való megfelelés, míg a másikat az azoknak való ellenállás vezérli. Hol vagyok én ezek között? Mit akarok... és ki vagyok én valójában????...
És még egy kérdés: vajon miért alakult ki az ellenállás a Jókislánysággal szemben??
Van egy olyan értelmezésem, hogy simán lehetne egy olyan út is járható, amikor meg vagyok barátkozva a magam jókislánykodásával. Nem hiszem, hogy törvényszerű az, hogy valaki nem akar jó kislány lenni. Ha valaki nem akar mindig jó lenni, annak oka van....
Szerintem van olyan állapot, amikor a jókislányság elhozza a maga kielégültség érzését, megelégedettséget teremt, s így fel sem merül, hogy épp valami valós vagy vélt elvárásnak felelek meg, s így nem is keletkezik igény arra, hogy ezt tenni ne akarjam, hogy gondnak érezzem, hogy "már megint jó kislány vagyok" = inkább felelek meg anyám elvárásának, ha nincs is ínyemre, minthogy úgy csináljam, ahogy nekem tetszik.
Szóval gondolom, hogy azért alakul ki ez az ellenállás, mert ha HIÁBA igyekszem JÓ lenni, ha HIÁBA követek el mindent, amit jónak vélek, ha nem lehetek annyira JÓ, hogy megkapjam a célszemélytől (anya, apa) a kielégülést, a dícséretet, a figyelmet, a szeretetet, az elfogadást, elismerést...stb.... ami visszaigazolná, hogy (elég) JÓ vagyok (neki), AKKOR ellenállásba megyek át: ROSSZ leszek - részben azért, hogy visszavágjak a célszemélynek, részben hogy megadjam magamnak, amire szükségem van: hogy magamat máshol, másban, másnál JÓnak érezhessem. Ezért aztán SZABAD életre vágyom, amit magam alakíthatok a vélhető boldogság felé irányozva. ("Szabadság, szerelem, e kettő kell nekem" :D)
Konklúzió? Az egyelőre nincs. :) Hisz hogy mi a JÓ és ROSSZ, az is csak értelmezés.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.