Kőfájdalom.....

Kőfájdalom

Átkozott kőszobor! Kőanya!! Kőszív!!!

Elérhetetlenséged fájdalmát hordozom.

Miért nem nyúlsz ki már végre értem?!

Karod ölelése feloldozná bánatom…

A magány feneketlensége beszippant.

Szíved ajtaján hiába dörömbölök,

Megnyugvást nálad nem lelhetek.

Kegyetlen kőkarod messzire lök.

Mit vétettem, hogy ily messzire taszítasz??

A lét peremére, hol a madár se jár….

Elveszettségem magába olvaszt,

A reményem is lassan eltűnik már…….

Megfagyok lassan….

Kőszobor leszek én is….???

Ki hozzám közeledik majd eltaszítom?

Fájdalmam sírját testemben megásom,

S életem végéig hordozom.

Kőanya!!! Kőszív!! Kőfájdalom…..

De a szívem még érzőn lüktet helyén.

Szeretni magamat csak én tudom.

Gyere ide, kislány, megölellek én!!!

Szegvár, 2018. február 10.